Aktuális

Véd a vakcina a gyorsan terjedő brit mutáns ellen is

D. G.

Létrehozva: 2021.01.15.

Három magyar beteg szervezetében is kimutatták a nagy riadalmat okozó brit Covid-19 variánst, ami a környező országokban is megjelent. A virológus szerint ez várható volt, mert a vírus- mutáció gyorsabban terjed. Emiatt vélhetően a következő napokban megnő a fertőzöttek száma.

Növelni fogja a hazai fertőzöttek számát

Három magyar beteg mintájában mutatták ki az először Nagy-Britanniában megjelent koronavírus-variánst. Mivel ez sokkal terjedőképesebb, mint az eredeti változat, a virológus szerint nem meglepetés, hogy nálunk is megjelent.

Idő kérdése volt, hogy nálunk mikor jelenik meg. Ezek a betegek, akikben kimutatták, nem most fertőződtek meg, ha­nem legalább egy hete, tíz napja, vagyis azóta már biztosan itt van hazánkban is a brit mutáció – mondta Rusvai Miklós. – Ennek kü­lönböző kö­vet­kez­ményei le­hetnek. Mivel ez gyorsabban terjed, benne van a pakliban, hogy most ismét felfelé mozdul az új esetek száma. Szerencsére már megy a vakcinázás, de még nem tud olyan mértékű lenni, hogy az éreztetné a hatását. Tehát továbbra is azt kell tenni, ­amit eddig, ugyanúgy védekezünk, szigorúan betartjuk a korlátozásokat, viseljük a maszkot, gyakran mosunk kezet, így talán ki tudjuk húzni addig, amíg az oltásra szélesebb számban sor nem kerül.

12 ezer változatát azonosították eddig

– Az eddigi vizsgálatok alapján a kidolgozott, nálunk is alkalmazott vakcinák ugyanúgy védenek az angol mutáns ellen, mint az eredeti variáns ellen. Azt tudni kell, hogy eddig a koronavírus több, mint 12 ezer mutánsa jelent meg, de közülük csak néhány tett szert hírnévre. Japánban mutatták ki négy Brazíliából érkezett ember szervezetében az úgynevezett brazil variánst, korábban Dél-Afrikában is mutattak ki változásokat, ezt dél-afrikai néven tartják nyilván. Ezek közül a brazíliai az, ami az úgynevezett tüskefehérjét változtatta meg a mutáció során. De csupán egyetlenegy építőköve alakult át ennek a fehérjének. Így kijelenthető, hogy a vakcinák ez ellen is védenek. Mivel az afrikai még kisebb mértékben változott, így az ellen is hatékony. Brazíliában nagyon sokan fertőződtek meg az eredeti variánssal az ősszel.

Most azt kell figyelniük a kinti virológusoknak, hogy azok, akik megfertőződtek, vagy a vakcinatesztben kaptak a vírusból, természetes átfertőződéstől lettek-e védettek, vagy a beadott oltóanyagtól. És, hogy akik átestek az első mutáció miatti megbetegedésen, azok az új variánsokkal megfertőződhetnek-e. Hogy mire lehet számítani a jövôben a mutációk szempontjából, nehéz most megmondani. Az biztos, a lehetőségek száma végtelen. 

Másodszorra már alig érezteti a hatását

Az angol Public Health England's SIREN kutatói egy 6614 tagú csoportot vizsgáltak tavaly június és november között, havonta végeztek rajtuk antitesttesztet és PCR-tesztet. Arra keresték a választ, hogy közülük hányan fertőződnek meg másodjára is koronavírussal. A csoportból mindössze 44-en lettek másodjára is covidosok, és közülük mindössze 15 embernek voltak enyhe tünetei, a többinek semmi. A jó hír, hogy ezek szerint, ha valaki átvészeli a fertőzést, az 94 százalékos védelmet je­lent, vagyis jobb, mint a vakcina.

Ez biológia. És nem csak a koronavírus-fertőzésre igaz, ha­nem általánosságban a fertőzésekre – fejtette ki a virológus. – A már átvészelt fertőzés sokkal erősebb immunitást ad, mint az oltás, és hosszabb ideig nyújt védelmet is. Persze kivételek itt is akadnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132040_auto_resized.jpg
origo.hu

Filmre vettek egy imádkozó sáskát, de ami utána jött, arra senki sem volt felkészülve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713241816
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131696_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Igazi cukiságbomba: így szurkol Stohl Luca kislánya a meccsen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130515_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133197_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713241816
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120845_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Beteljesülni látszik Baba Vanga két jóslata, ez vár még ránk 2024-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe