Aktuális

Ez rengeteg családot érint: így változnak az otthonteremtési program feltételei és az építőipar-árak

Bors

Létrehozva: 2021.08.17.

Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter, Novák Katalin kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Novák Katalin azt mondta, hogy az operatív törzs javaslata szerint az otthonteremtéssel kapcsolatos támogatásoknál halál esetén figyelembe veszik majd az elhunyt társadalombiztosítási jogviszonyát, és beszámít a jogviszonyba a külföldi tanulmányi jogviszony is - tudósított az MTI.

Ezek a változások következnek:

  • Bővül azoknak a beruházásoknak a köre, amelyre az otthonfelújítási támogatás igénybe vehető, így a mozgáskorlátozottak mellett a látás- és hallássérültek életét megkönnyítő fejlesztésekre is, valamint kültéri lépcső kialakítására, felújítására és külső, elektromos munkálatokra is kérhető.
  • A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylésekor nem esnek el a lehetőségtől azok, akik ötezer forint alatti köztartozásukat adott időn belül kiegyenlítik.
  • A Magyar Nemzeti Bank (MNB) októberben induló Zöld otthon programja - amelyben 70 millió forint kamattámogatott hitel is igényelhető - összekapcsolódik a csokkal. Ez azt jelenti, hogy kamatmentes lesz a csokhoz kapcsolódó kölcsöne annak, aki energiahatékony új otthont épít vagy vásárol az MBN programjával - fejtette ki.
  • A gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítése is változik: a második negyedévben 17,9 százalékkal nőtt a gazdasági teljesítmény az előző évhez képest. Ez szinte biztossá teszi, hogy meglesz a szja-visszatérítéshez szükséges 5,5 százalékos GDP-növekedés - közölte, hozzátéve: a részletszabályok megalkotása folyamatban van.
  • Szerdától az ötezer lakos alatti települések legfeljebb egymillió forintos támogatásra pályázhatnak önkormányzati rendezvények megvalósítására. A pályázatra 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre, pályázni augusztus 31-ig lehet.
  • Az szja-visszatérítésre 2022 első negyedévében számíthatnak a családok.
  • A külföldi nyelvi táborok: tavaly és idén a járvány miatt nem indulhatott el a program, de a forrás továbbra is rendelkezésre áll, és remélhetőleg jövőre már meg lehet szervezni.

Változnak az építőipari árak

Gyutai Csaba, az építőanyagárak megfékezéséért felelős kormánybiztos azt mondta: tavaly a koronavírus-járvány miatt a magyar építésgazdaságban 8-10 százalékos visszaesés volt, de az idei számok alapján jó esély van arra, hogy 2021 második felében ledolgozzák a tavalyi visszaesést.

A magyar építőiparnak megfelelő rendelésállománya van, és nőtt a közbeszerzési eljárások értéke is, de van két probléma: az alapanyaghiány és az elszabadult árak - hangsúlyozta.

Emlékeztetett, hogy ezek megoldására megállapították a kritikus termékkört, és azok esetében előzetes exportregisztrációt írtak elő, amelynek során engedélyezik az exportot, vagy az állam él  elővásárlási jogával.

A bevezetés óta az elővásárlási joggal még nem élt az állam, mert a vállalatok megértették az intézkedést, és segítik a magyarországi alapanyaellátás folyamatosságát - emelte ki Gyutai Csaba, hozzáfűzve: a meghatározott területen megszűnt az alapanyaghiány.

Emlékeztetett, hogy az építési termékek és építőanyagok közötti fuvarozásánál a kritikus termékkörök esetében regisztrációt vezettek be, a bányászat területén pedig minimum eladási árat határoztak meg, amely fölött 90 százalékos kiegészítő bányajárulékot kell fizetnie a vállalkozónak.

A kormány ezek mellett háttérmegbeszéléseket kezdeményezett, hogy Magyarország unión kívüli országokból is alapanyaghoz jusson - tette hozzá.

Gyutai Csaba a tervezett beavatkozások között említette még, hogy mintegy 200 milliárd forint értékű tőkealapot hoznak létre a Magyar Fejlesztési Bank segítségével, amelynek a célja a magyar alapanyaggyártás támogatása lesz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516312
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516312
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor