Aktuális

Szóba se állnak vele a családtagjai, kemény pornós lett a vallásos lányból - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.09.14.

Hatalmas fordulatot vett a fiatal lány élete.

Gyermekként vallásos neveltetésben részesült, ma már szexuális tartalmaival keresi a kenyerét Nina. Az ír lányt több családtagja is letagadja a munkássága miatt.

Nina elmondása szerint a szexmunkásokat lenézik a hazájában, de neki ez volt a megoldás arra, hogy éhen ne haljon.

Depressziós és gyenge voltam, mert nem volt mit ennem. Voltak olyan hetek, amikor napokig étel nélkül voltam, és szégyelltem segítséget kérni – idézi a DailyStar a lányt, aki ezután döntött úgy, hogy jobbra fordítja az életét.

Elkezdett felnőtt tartalmakat forgatni magáról és azt árulva az interneten rengeteg pénzt keresni.

Az Onlyfans megmentette az életemet – tette hozzá Nina, aki a havi 330 eurós (115 ezer Ft) bevételről eljutott oda, hogy már naponta 2 ezer eurót, azaz közel 700 ezer forintot keres. Most pedig azon van, hogy olyan nehéz sorsú embereken segítsen, amilyen korábban ő is volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142554_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült