Üzent az órán megkéselt győri tanárnő: Köszönöm, jól vagyok!

Erős fájdalmai mellett gyötrő lelki traumával kell megküzdenie a győri Jedlik Ányos szakgimnázium fizika-matematika szakos tanárnőjének, akit órán késelt meg 17 éves diákja. B.-né N. Mónika kórházban lábadozik, a hátát és a kezét érték a szúrások, az alkarját már meg is műtötték, nincs életveszélyben. Fizikálisan teljesen felépül majd, a napokban haza is engedhetik. A Bors telefonon érte utol a ta­nárnőt, aki hallhatóan még na­gyon gyenge.

– Köszönöm, jól vagyok, de még nem tudok nyilatkozni – mondta elcsukló hangon.

H. Andrásról azt mondják, hogy eminens, aki azonban képes a hirtelen dühkitörésekre. Órán szúrta le tanárnőjét (kis képen) © Kisalföld

Mónika a rá támadó H. András Csaba osztályfőnöke. Az osztálytársak szerint András a fizika­órán jelentkezett, hogy megmutassa a füzetét, majd váratlanul egy tízcentis késsel hátba szúrta a tanárnőt. Az 51 éves asszonyt ájultan szállították kórházba. Tegnap több pszichológus is a szakgimnáziumba érkezett, hogy segítséget nyújtson a tanároknak és a diákoknak, akik a teremben voltak a késeléskor. H. Andrásról az iskolában azt beszélik, hogy bár eminens, de voltak furcsa pillanatai, enyhe dühkitörései. A fiú ellen emberölés kísérlete miatt indítottak nyomozást.

– Alapvetően ugyanazok a büntető-eljárási szabályok vonatkoznak egy 17 évesre, mint egy felnőttre. Jelenleg ember­ölési kísérletről van szó, ezért akár 15 év szabadságvesztésre is ítélhetik a tanulót, amennyiben nem változik az ügy minôsítése például „csak” testi sértésre, amivel egyértelműen csökken a letöltendő évek száma is – mondja a Borsnak Németh Zsolt kriminológus. A srác letartóztatásáról ma dönt a Győri Járásbíróság.