Aktuális

Újra indul a népszerű zenei tehetségkutató, elképesztő díjakat lehet nyerni

Bors

Létrehozva: 2020.01.30.

Három városban rendeznek idén Fülesbagoly Tehetségkutatót: ez eddigi helyszínekhez, Martonvásárhoz és Budapesthez 2020-ban Debrecen is csatlakozott. A könnyűzenei versenyek különálló események, mindháromra lehet jelentkezni országhatáron belül és kívül. A döntőbe jutott zenekarokra rengeteg nyeremény vár, többek közt 13 fesztiválfellépés, tévés zenélés, rádiós jelenlét, előzenekarozás és sajtókampány.

A Fülesbagoly Tehetségkutatót először Martonvásáron rendezték meg, az elmúlt két évben pedig a Fejér megyei város mellett Budapesten is lezajlott. Újdonság, hogy idén Debrecen is befogadja a rendezvényt.

A három tehetségkutató különálló esemény, szervezésében, jelentkezésben, nyereményekben és zsűriben egyaránt. Közös pont mindössze, hogy mindháromra Magyarországról illetve magyar lakta határon túli településekről jelentkezhetnek hangszeres előadók, együttesek a könnyűzenén belül bármilyen stílusban, legyen az pop, rock, jazz, ska, hiphop, blues, metal, reggae, punk, funky, swing, country stb.

A jelentkezés mindhárom versenyre elkezdődött, melyre ide kattintva lehet regisztrálni.

A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mindhárom döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 20-20 perces minikoncertekkel mutatkozhatnak be az előadók a zsűrinek.

Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek, muzsikusok vannak, mint Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei szerkesztője, Jónás Vera, Subicz Gábor és Warnusz Zsuzsa zenészek, Molnár Gábor, a Gold Record igazgatója, Kurucz Róbert, a Petőfi TV felelős szerkesztője, Koczka Bori, a Zeneszöveg stratégiai vezetője, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója és László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója.

A tehetségkutatókon rengeteg nyereményt zsebelhetnek be a döntősök, összesen 13 fesztiválfellépést (Szegedi Ifjúsági Napok, Paloznaki Jazzpiknik, Fekete Zaj, Vidor Fesztivál, Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál, Zamat Fesztivál, Fehértone Fesztivál, SzemesFeszt, Budaörs Fesztivál, Művészetek Völgye /Harcsa Veronika Udvar, és a Campus Fesztiválon 3 koncert) oszt ki a zsűri.

Előzenekarozást lehet nyerni a FISH!, a Road és a Margaret Island előtt. Mindhárom nyertes 5 millió forint értékű sajtókampányt nyert, élő zenélést a Music Channel Popcity műsorába, és részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint.

Emellett még számos nyereménnyel gazdagodhatnak a zenekarok, legyen az YouTube optimalizálás a WMMD-től, rádiós jelenlét, kiemelt megjelenés a Zeneszövegtől, arculattervezés, vagy Kovács Ákos Dadan menedzsertől egy coach képzés.

A tehetségkutatón megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót is, ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. Az egyik legkülönlegesebb nyereményt a MOME OPEN ajánlotta fel,

az egyik döntős zenekar tagja vagy stábtagja ugyanis elvégezheti náluk ingyen a következő music videó tanfolyamot, és az ott szerzett tudással, a MOME eszközparkjával vizsgafeladatként készíthet klipet az együttesnek.

Az idei első Fülesbagoly Tehetségkutató március 28-án lesz Martonvásáron, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban, a második május 3-án Debrecenben, a Nagyerdei Víztorony kertjében, míg a harmadik június 21-én Budapesten, a Kobuci Kertben.

A Fülesbagoly Tehetségkutatók az Öröm a Zene rendszerében jöttek létre, a Hangfoglaló Program támogatásával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713614710
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146245_auto_resized.jpg
life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145984_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143526_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713614710
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713614710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713614710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713614710
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban