Aktuális

„Apa alszik” – órákig elhunyt apjuk mellett játszottak a veszprémi testvérek

Bors

Létrehozva: 2021.04.29.

Marika könnyes szemmel beszélt a történtekről, nagyon megrázta az eset. Lajossal 11 éve együtt voltak, mindkét gyermekük közös.

Rosszul lett egy többgyermekes apuka a veszprémi otthonában, majd életét vesztette. A Deltahírek beszámolója szerint a férfit a hazaérkező párja, Marika megpróbálta újraéleszteni, de ő és a hozzá csatlakozó mentősök sem tudtak már segíteni rajta.

Az asszony a portálnak elmondta, hogy Lajos reggel szólt neki, hogy nem érzi jól magát, ezért nem vittel el óvodába és bölcsődébe sem a gyerekeket. A család egyik ismerőse napközben elment az albérletükhöz, hogy meggyőződjön minden rendben van-e, és bekukucskált az ablakon.

Az ablakon keresztül úgy tűnt a számára, hogy minden rendben van, mert a hároméves Natália és az ötéves Lajoska az apjuk mellett játszott, sőt a kisfiú még a kezeivel azt is mutatta, hogy alszik az apukája.

A mit sem sejtő gyerekek órákon keresztül halott édesapjuk mellett játszottak, amikor három óra előtt nem sokkal munkából hazaérkezett az édesanya.

Először a nő is azt gondolta, hogy alszik a párja, ezért megpróbálta felkelteni. Amikor oldalára fordította, akkor vette csak észre, hogy véres folyadék folyt ki Lajos száján. Azonnal hívta a mentőket, és megkezdte az újraélesztését, de már nem lehetett segíteni rajta.

Marika könnyes szemmel beszélt a történtekről, nagyon megrázta az eset. Lajossal 11 éve együtt voltak, mindkét gyermekük közös.

Itt hagyott bennünket, nagyon nagy hiányt érzek, nem tudom mi lesz velünk nélküle 

– mondta az összetört anya. Elmondása szerint a gyerekek fel sem fogták mi történt az apjukkal, többször céltalanul, fel-alá mennek a lakásban, valószínűleg édesapjukat keresik – mondta a megtört anya.

A család rendkívül rossz anyagi helyzetben van, segítségére a BARÁT A BAJBAN Alapítvány sietett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721114
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721114
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét