Aktuális

Alapillatok napi szaglásával visszahozható a szaglás

Bors

Létrehozva: 2021.05.20.

Megkezdte működését az ország első szaglásvizsgáló centruma: a Szaglás Ambulancián szaglásvizsgálattal, illetve -tréninggel segítenek azokon, akiknek a koronavírus-fertőzés után több mint három héttel is fennmaradtak az efféle panaszaik.

Forrás: Fotó: Pexels.com

TERÁPIA A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója szerint sokaknál a szaglás elvesztése a fertőzést jelző első, esetleg egyetlen tünete. Dr. Tamás László, a SOTE  Szaglásvesztés Ambulanciájának igazgatója hozzátette: sajnos olyanok is akadnak, akiknél betegségük elmúlását követően is megmarad a panasz.

Betapadhat a vírus az orrnyálkahártyába

Egyre több páciens jelentkezik azzal, hogy nem, vagy csak tompábban érzi az illatokat, illetve kellemetlen, bűzös szagokat tapasztal a levegőben.

Amennyiben ezen jelenségek bármelyike 3 hétnél tovább tart, feltétlen kivizsgálást igényel" – mondta el dr. Tamás László a SOTE Információs oldalán. Mivel a világjárvány alatt soha nem látott mértékben növekedett meg a szagláspanaszos betegek száma, az intézmény jelenleg elsősorban post-COVID ellátóhelyként üzemel.

miért okoz a fertőzés szaglásvesztést?

A vírus minden bizonnyal „betapad” az orr- és orrgarati nyálkahártyába, mely folyamat szaglóreceptor-sejt károsodáshoz vezethet. Valószínűsíthető, hogy a vírusnak nincs közvetlen hatása a receptor sejtekre, azok károsodása inkább a környező sejtek elhalásának tudható be – az ilyen panaszokkal jelentkezők számára szintén segíthet nyújthat az úgynevezett szaglástréning.

Más fertőzések is okozhatják a panaszt

Számos tényező eredményezhet szaglásvesztést. Lehetséges, hogy traumás okból, egy műtét után, neurodegeneratív betegség következtében, gyógyszer miatt, vagy épp valamilyen fertőzés következtében változik meg valakinek a szaglása – mutatott rá az igazgató. A klinika adjunktusa szerint ilyen tünetekkel a koronavírus-fertőzésen átesettek jelentkeznek leggyakrabban. 

Segít, ha naplót vezet

– A szaglástréning lényege, hogy a páciens minimum 12 héten át, naponta kétszer koncentráltan olyan alapillatokat szagoljon, mint a virág-, a fűszeres- vagy gyümölcsillat, felidézve azok eredeti érzetét – nyilatkozta a SOTE weboldalának dr. Kraxner Helga ambulanciavezető. A pácienseknek 10-20 másodpercen át kell összpontosítaniuk minden egyes illatra, majd korábbi emlékek alapján kell felidézniük az azzal kapcsolatos érzeteket. Szaglásnapló vezetése szintén ajánlott, vagyis

a betegnek hetente egyszer, mindig ugyanabban az időpontban kell értékelnie saját szaglását egy előre meghatározott skálán.

A doktornő eddigi tapasztalatai szerint szaglástréninggel jelentősen javítható az állapot, sőt: akár vissza is állítható. Mindemelett, amennyiben szükséges, egyéb terápiákat is alkalmaznak: ilyenek lehetnek a lokális kezelést szolgáló szteroidos, illetve hialuronsavval készülő szprék, valamint az A-vitamin tartalmú orrcseppek.

A Szaglás Ambulancia egyelőre kedden, szerdán és csütörtökön, azaz heti háromszor fogad pácienseket,

ám a rendelési időt szükség esetén bővíteni fogják. A betegeket fül-orr-gégészeti, illetve háziorvosi beutalóval várják, valamint a Semmelweis Egyetem post COVID-ambulanciái is irányíthatnak pácienseket az intézménybe.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor