Sokat sóhajtozik? Jó hírünk van: Ön nem depressziós és nem is magányos!

Sokat sóhajtozik? Jó hírünk van: Ön nem depressziós és nem is magányos!

érzelem
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 27. 21:30
Azt hinnénk, az a legmagányosabb, aki a legtöbbet sóhajtozik – ez azonban koránt sem igaz. Sőt!
Bors

Meglepő eredményre jutottak egy friss tanulmány készítői. A hat – amerikai és európai – egyetem szakemberei által levezényelt kutatás ugyanis kiderítette: noha a sóhajtozást a szomorúsággal és a magánnyal kapcsoljuk össze, valójában egyáltalán nem magányosabbak és depresszióra hajlamosabbak, akiknek sűrűn halljuk a hangját – adta közre a Journal of Research in Personality nyomán a Daily Mail.

A kutatás során először 350 résztvevőt faggattak ki: ekkor még hasonló eredményre jutottak, mint amit anno Charles Darwin is leírt, aki először kötötte a sóhajt a szororúsághoz – ám amikor 510 résztvevő hangulatát, valamint sóhajait monitorozták napokon keresztül, kiderült: ez korántsem igaz.

A nemzetközi tanulmány készítői szerint elképzelhető, hogy aki többet sóhajtozik, az jobban tudja nonverbális csatornákon kifejezni az érzelmeit, ezáltal pedig könnyebben nyit mások felé – azaz kifejezetten jobb "érzelmi pozícióban" van, mint aki nem sóhajtozik.

– Ösztönösen azt feltételeznénk, hogy akik gyakran sóhajtoznak, szomorúak, stresszesek, túlterheltek vagy frusztráltak – magyarázták a kutatás készítői, hozzátéve: valójában semmilyen kimutatható összefüggés nincs a sóhajok és a szomorúság közt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.