Aktuális

Dráma a Farm VIP forgatásán: A piros csapat versenyzője nem bírta tovább

Bors

Létrehozva: 2021.11.25.

Ami mások számára csak egy apró kellemetlenség, az Schmuck Andornak a lábába, vagy akár az életébe is kerülhet. A politikus ezért döntött úgy, hogy feladja a Farm VIP 2 játékát. A piros csapat tagjaira bízta, hogy meddig maradjon és végül a legjobb döntés született, így Andor hazatérhetett.

Forrás: TV2

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Schmuck Andor számára nem indult jól a TV2 kalandreality-jének a forgatása. A gumicsizma ugyanis már a beköltözés napján feltörte a lábát, ami súlyos cukorbetegsége miatt számára igen komoly kockázatot rejtett. A Farm orvosa azonnal ellátta a sérülést és arra kérte a politikust, hogy kapcsoljon kímélő üzemmódra, vagyis ne terhelje a lábát 14 napig. Andor persze már másnap megszegte az utasítást, hiszen mint mondja esze ágában sem volt cserben hagyni a csapatát éppen az első termelési feladat előtt. 

– Az érkezés estélyén a stáb orvosa kitisztította a sebet és bekötözte. Majd arra utasított, hogy pihentessem és semmi estre se terheljem a lábamat. Mivel kaptam egy speciális gyógypapucsot, úgy döntöttem, hogy megszegem az utasítást és másnap részt vettem a termelési feladatban, ahogy tudtam. Közben a seb egyre jobban fájt, ami az én állapotomban nem éppen jó jel. Este egy specialista is megvizsgálta, aki adott injekciót és gyógyszereket. Ezek hatására este kilenckor úgy dőltem el, mint egy liszteszsák és aludtam is reggelig – kezdte a Borsnak Andor, aki másnap reggel eldöntötte, feladja a játékot és nem kockáztatja tovább az egészségét.


A specialista egyébként 14 napnyi szigorú ágynyugalmat rendelt elé számomra, így tulajdonképpen nem maradt más választásom, mint hogy elhagyjam a Farmot. Felajánlottam a társaimnak, hogy megvárom, amíg sor kerül az első farmgyűlésre, amit ha a piros csapatnak kell megtartania, akkor engem küldhetnek párbajra és nyilván ki is esem. Ezzel a döntéssel gyakorlatilag elkerülhető lett volna, hogy egy olyan fiatal csapattársamnak kelljen távoznia, aki egyébként esélyes lehetne a fődíjra – magyarázta a politikus. A piros csapat tagjai ugyanakkor másképp döntöttek. Hosszan hezitáltak, hogy mitévők legyenek, hiszen Andor felajánlása a játék szempontjából jó taktikának tűnt, ugyanakkor nem mehettek el amellett sem, hogy a korrekt döntés mégis csak az, ha Andort azonnal hazaküldik, hogy megfelelő körülmények között gyógyulhasson. 

A társaim végül úgy döntöttek, hogy ne kockáztassak azzal, hogy még egy napig játékban maradok és „elengedtek”. Egyébként ez nagyon megható pillanat volt, meglepett, hogy alig három napnyi ismeretség után könnyeket láttam a szemekben. Egyébként megnyugtató volt a tudat, hogy végül az én csapatom nyerte a termelési versenyt, így kiderült, hogy minden szempontból jó döntés született – fűzte hozzá Andor, akire a távozása után hosszú gyógyulási folyamat várt.
Bár az orvos első körben 14 nap nyugalmat írt elő, végül csak 23 nap után kezdődött el a gyógyulási folyamat. Azóta árgus szemekkel figyelem a lábamat. Minden este tüzetesen átvizsgálom, hogy van-e rajta bármilyen sérülés. Gumicsizmát pedig biztosan soha többé nem húzok – mondta nevetve Schmuck Andor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715059511
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195160_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Két kiállítás és KO, a Honvéd nagy pofont kapott a Vasastól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715059511
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715059511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715059511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715059511
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?