Aktuális

Saját otthonában verték halálra a nyugdíjas Valikát – egy napig rejtőzött a gyilkosa

Bors

Létrehozva: 2020.11.27.

Holtan találták otthonában a 94 éves Vali nénit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hegymegen. Gyilkosa, egy 51 éves férfi, egy egész napig rejtőzködött, de végül elfogták.

Forrás: Police.hu

A 94 éves Valika néni holttestére az egyik ismerőse talált rá a mindössze 150 lelkes településen: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hegymegen. Az asszonyt mindenki szerette és tisztelte. Köztudott volt, hogy Valika egyedül lakott, de a környéken élő rokonai sokat látogatták őt.

– Nagyon gyakran jöttek hozzá a rokonai, gyerekei és unokái, de azért köztudott volt, hogy a házban egyedül lakik – mesélte a Borsnak egy helybeli.

– Szörnyű belegondolni, hogy az a szegény asszony, aki végigdolgozott egy életet, tisztességgel felnevelte a gyerekeit, és imádta az unokáit, így menjen el– mondta szomorúan.

A helyiek nem értik, miért támadták meg. 

– Valika nem ártott senkinek, haragosa sem volt, és nem vetette fel a pénz sem, mostanában pedig már ki sem járt, csak a portája előtt tett-vett. A korához képest egyébként igen fitt volt, mindenkihez volt egy kedves szava, aki elhaladt előtte. Lehet, hogy a gyilkosa is ismerte. Nem tudjuk, ki lehet, de nagyon reméljük, hogy nem helyi, még belegondolni sem merünk, hogy egy ilyen gyilkos ólálkodik a mi csendes falunkban.

Úgy tudjuk, hogy támadója berontott az asszonyhoz, és agyonverte a nyugdíjast, majd elmenekült. Rejtőzködése nem tartott sokáig, ugyanis ma délután már el is fogták, az 51 éves férfit most halált okozó testi sértéssel gyanúsítják, kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138293_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor: Mindennapos elnyomás van a Nyugaton, ami egyre erősebb

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713425111
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135983_auto_resized.jpg
life.hu

Ezzel a filléres trükkel szaporíthatod könnyen a rózsát!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139873_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Így kell bánni a bűnözőkkel és Putyin ügynökeivel!” – íme a „toleráns” baloldal, ahogy századszor is büszkén megmutatja magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713425111
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139932_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kecskét adnak ajándékba egy olasz szigeten – mutatjuk, mit kell tenned, ha te is szeretnél egyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713425111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713425111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713425111
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni