Aktuális

Rugalmasabbá váltak a távmunka szabályai

Bors

Létrehozva: 2020.11.13.

A koronavírus terjedése miatt újra egyre több munkáltató áll át home office üzemmódra. A világjárvány első hullámában ez nagyon nehéz helyzetbe hozta nem csak a munkaadókat, de a jogászokat is. S bár készülőben van a Munka törvénykönyv módosítása, de olyan gyorsan érkezett a második hullám, hogy még nem készült el. A jogalkotók éjt nappallá téve dolgoznak az új szabályokon, első körben tisztázták az otthoni munkavégzésre vonatkozó szabályokat, és havi támogatást ítéltek meg a munkavállalóknak.

Nagy előny az új támogatás

A szerda éjszaka megjelent Magyar Közlönyből kiderül, hogy friss rendeletet alkotott a kormány a veszélyhelyzet során a távmunkával kapcsolatos szabályok al­­kalma­zá­sáról. Az új szabály szerint most már igazolás nélkül is elszámolható havi 16 ezer forint. Ehhez a munkavédelmi előírásokon igazítottak és a távmunka miatt adott költségtérítés elszámolásánál alkottak egy új szabályt.

A távmunka során a dolgozónak vannak költségei, például internet, fűtés, villanyhasználat, ezt most maximum havi 16 ezer forinttal tá­mo­gathatja a munkáltató. Ennek azonban feltétele, hogy a magánszemély a távmunkavégzéssel összefüggésben az internethasználattal, illetve a munkavégzési hely bérleti díjával, rezsijével kapcsolatban más költséget ne számoljon el.

– Ez az érvényes havi minimálbér 10 százalékának megfelelő összeg, jelenleg 16 100 forint – mondta dr. Havas-Sághy Gábor ügyvéd.

– Ezt az összeget nem kell külön igazolnia a munkavállalónak, aki otthon végzi a munkáját, az igényelheti. Ez mindenkinek jó, egyfajta költségmegosztás.

A cégek dönthetnek a szabályokról

A kormány rendelete értelmében a veszélyhelyzet időtartama alatt a munkáltatók és a munkavállalók a Munka törvénykönyve távmunkavégzésre vonatkozó előírásaitól eltérően is megállapodhatnak.

– A távmunka, ugyanúgy mint tavasszal, az életünk részévé vált – mondta dr. Havas-Sághy Gábor ügyvéd.

– A távmunka új szabályai megkönnyítik a munkáltatóknak, és a munkavállalóknak is a dolgát. Ez azt is jelenti, hogy már nem kell ellenőrizni, nem kell precízen összehangolni, hogy hogyan, hol végzi a dolgozó a munkáját. Az ügyvezető tájékoztatja, hogy milyen biztonsági szabályoknak kell megfelelnie a dolgozónak, valamint milyen egyéb szabályokat lát fontosnak, de a munkavállaló egyénileg dönt arról, hogyan és hol végzi a távmunkát. Sokkal kevesebb adminisztrációval jár ennek elrendelése. Ettől függetlenül azt javaslom, hogy a cég készítsen home office szabályzatot, ez sokkal könnyebbé teszi mindkét fél dolgát. Ebben ki lehet térni például a céges eszközök használatára is.

Otthoni munka közben is érhet baleset

A szakértő szerint a home office szabályzatban az otthoni munkavégzés közben megtörténő balesetekre is érdemes kitérni.

– Az otthoni munkavégzés különleges helyzetet teremt. Ilyenkor az otthon végzett munka közben elszenvedett baleset megalapozhatja a munkáltató felelősségét – magyarázta dr. Havas-Sághy Gábor.

– Ilyenkor valamilyen támogatásra, táppénzre jogosult a dolgozó. A munkahelyi balesetről van konkrét rendelkezés, azt is tudjuk, hogy az otthon végzett munka szabályos munkavégzésnek számít. Az otthoni távmunkavégzés azonban sok kérdést felvet, különös tekintettel arra, hogy a munkavégzés természetéből adódóan a munkavállalónak nagyobb önállósága van a munkavégzés és a szervezés tekintetében is. Mint ahogy abban is, ha valaki a lakásában szenved balesetet, miközben dolgozik, az munkahelyi balesetnek számít, de csak akkor, ha ez a munkavégzéssel közvetlen kapcsolatban áll.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713496809
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713496809
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713496809
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713496809
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze