Aktuális

Robbant a cukiságbomba: Ajándékkal lepte meg az újszülöttet a hős budapesti rendőr

Bors

Létrehozva: 2021.06.07.

Végre személyesen is találkozhatott azzal a kislánnyal Zsebi Norbert zsaru, akit az ő segítségével sikerült időben eljuttatni a kistarcsai kórházba. A főtörzszászlós még ajándékot is vitt apró védencének.

Forrás: BRFK

Hatalmas mosoly és túláradó öröm közepette talált egymásra Zsebi Norbert főtörzszászlós és az a család, aki vélhetően örökre a szívébe zárta a hősies zsarut. Mint arról a Bors is írt, alig egy héttel ezelőtt a budapesti XVI. kerületi rendőr éppen szolgálatot teljesített, mikor a holtsápadt apa, Gábor odarohant hozzá, és közölte: felesége mindjárt megszül, ha nem sietnek, akkor nem máshol, mint a kocsiban.

Gondolkodás nélkül megkértem a házaspárt, hogy a kismama üljön át hozzám a járőrautóba, a férje pedig jöjjön utánunk a saját kocsijával. Természetesen értesítettem a szolgálatirányítót, aki megadta az engedélyt, hogy a megkülönböztető jelzést használva bevigyem az anyukát a kórházba – mesélte az eset után a Borsnak Norbert. A kismama így gond nélkül, és ami a legfontosabb, időben eljutott a kistarcsai szülészetre, ahol egészséges kislánynak adott életet. A szülők ezután hálálkodó levélben mondtak köszönetet Norbertnek, az apa egyenesen azt mondta:

ha tehetné, szobrot emelne a hős rendőrnek.

Most, egy héttel később azonban váratlan és örömteli meglepetés érte Adriennt és Gábort: Horváth Szabolcs alezredes, a XVI. kerület rendőrkapitánya és Zsebi Norbert egy kedves ajándékcsomaggal állított be a családhoz.

– Szeretnék gratulálni a kislányhoz, és jó egészséget kívánni az egész családnak – mondták mosolyogva, majd Zsebi Norbert átnyújtotta a a Micimackó című mese Zsebibabáját és anyukáját, Kangát. Végül még apró védencét is a kezébe vette, akit eddig csak fotókról látott.

Úristen, azok a kis ujjak, annyira csodálatos! – simogatta meg a kisbaba kezecskéjét elérzékenyülve a főtörzszászlós, aki maga is büszke apuka.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136257_auto_resized.jpg
origo.hu

Rafael Nadal sikerrel tért vissza a róla elnevezett pályán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713298509
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte