Aktuális

Az ördög nevében nyúlkált 8-10 éves kislányok bugyijába a pedofil

Bors

Létrehozva: 2021.05.12.

Több gyermekpornográf felvételt is találtak a férfinél.

Nemi erőszak, bántalmazás és szexuális zaklatás miatt emeltek vádat kedden egy pennsylvaniai férfi ellen, aki egy 8, egy 10 és egy 16 éves lánnyal szemben is gusztustalan dolgokat művelt. 

Allen Krausnak előbb a telefonján találtak több száz kiskorúakról készült intim fotót, majd a gyermekvédelmisek át is irányították az ügyet a rendőrségre, akik részletes nyomozásba kezdtek. A férfinek az volt a hobbija, hogy egy 10 éves kislány szoknyája alá fotózott be, de egy másik, 8 éves kislánnyal is ezzel „szórakozott”.

A férfi ezeket a fotókat másoknak is átküldte, és az egyik nő, aki kapott a fotókból tett panaszt a rendőrségen. Kraus pedig miután a kihallgatásán részletesen beismerte, hogy egy nyolc éves kislányt többször is a lába közét simogatott, illetve előfordult az is, hogy a gyerek fenekébe dugta az ujját és rendszeresen belenyúlt a bugyijába, illetve markolászta a fenekét.

Kraus azt mondta, hogy megszállta őt az ördög, ő pedig követte az utasításait, mert szerette volna tudni, hogy a gonosznak mik a céljai vele.

A férfi telefonján egyébként egy olyan videó is előkerült, ahol egy felnőtt  análisan közösül egy 5-6 éve körüli gyermekkel. Ezt a videót a férfi a Telegram nevű, titkosított üzenetküldő alkalmazáson keresztül töltötte le, ahonnét más gyermekpornográf felvételeleket is beszerzett.

Kiderült az is, hogy Kraus egy hónappal korábban egy 16 év körüli lány szoknyája alá is befotózott, de további áldozatai is lehetnek. A pedofilt őrizetbe vették és a börtönben várja, hogy ítélet szülessen ügyében.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191475_auto_resized.jpg
vg.hu

Tiltakozás fogadta Németországban a Budapesten nemrég fellépő orosz operaénekesnőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szeretlek téged minden apró részletedben" - megható sorokkal és szerelmes fotókkal üzent férjének Vasvári Vivien

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák