Óvodáskorú öccsét is megrontotta a pedofil apa – hat nap után fogták el a sárkeresztúri házba visszatérő Ferencet

Óvodáskorú öccsét is megrontotta a pedofil apa – hat nap után fogták el a sárkeresztúri házba visszatérő Ferencet

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 22. 04:00
Már egészen fiatalon előtörtek a sokáig körözés alatt álló R. Ferencből pedofil hajlamai. A férfi édesanyja a Borsnak elárulta: fiát korábban öt év börtönre ítélték, mert a saját kisöccsével is fajtalankodott.
L. B.

Hat nappal a szökése után, éppen a cikkünk megjelenése estéjén elfogták azt a sárkeresztúri férfit, aki ellen a saját hétéves kislánya megrontása miatt adtak ki elfogatóparancsot – értesült a Bors.

R. Ferenc – aki egyébként a közösségi oldalán sátánnak nevezi magát – szombat este váratlanul visszatért a házukhoz, az élettársának köszönhetően pedig szinte azonnal kattant a csuklóján a bilincs.

Sokkot kapott a látványtól

– A lányom a szüleimnél aludt, én a kisfiaimmal tartózkodtam a házunkban, amikor a testvérem távozásakor a kapun kiérve egy óriásit sikított. Sokkot kaptam, amikor a ház előtt megláttam a sötétben Ferencet. Azt állította, hogy a gyerekeknek hozott valamit, ezért engedjem be. Erre én közöltem, hogy nem kell nekik semmi, tűnjön el innen és hagyjon minket békén. Biciklivel ment el, de gyalog jött vissza, a ruhái nem voltak szakadtak, az elmúlt egy hétben valaki biztosan befogadta – mesélte a fejleményeket a Borsnak tegnap Anita, akivel a közös lányukat akarta Valentin napon megerőszakolni a férfi.

Mint megírtuk, a nő a boltból hazaérve, az ablakon benézve szembesült a szörnyűsággel. A legkeresettebb bűnözők 50-es listájára is felkerülő férfi hazaérve azt mondta, hogy berúgja az ajtót, ha nem engedi be, a háromgyermekes édesanyának így nem maradt más választása. Beengedte, amíg a testvére kihívta a rendőrséget.

Nem akart újra börtönbe kerülni

Olyan ideges voltam, hogy amikor belépett a szobába, nekivágtam a falnak. Aztán próbártam rábírni, hogy adja fel magát, nincs értelme a menekülésnek. Azt kérdezgette, hogy tényleg börtönbe akarom-e csukatni, s azt hajtogatta, hogy nem csinált semmit. Hiába kérdeztem, hogy hol volt, semmire nem válaszolt – tette hozzá Anita.

A rendőrök pár perc alatt ki is érkeztek a házhoz, a 45 éves férfit leteperték, megbilincselték és elszállították. A nő elmondta: már Valentina is tudja, hogy elkapták a perverz apját, aminek az egész család örül.

Megkeresésünkre a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság elismerte, hogy szombat este fél kilenckor elfogták és őrizetbe vették a férfit, de további részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árultak el. Így azt sem tudtuk meg, hogy a férfi hol bujkált.

Párja nem tudott az előéletéről

A Bors ellátogatott arra a Sárkeresztúrhoz közeli településre is, ahol R. Ferenc édesanyja, Katalin él. Az asszony ugyan több mint tíz éve nem tartja a kapcsolatot a fiával, de a férfi eltűnése óta kétszer is kihallgatták a nyomozók.

Az öccse hatéves lehetett, amikor Ferenc megpróbálta megerőszakolni. Ő még fiatalkorú volt, a tettéért öt év börtönt kapott. Aznap a párommal a városba mentünk, ők pedig ketten maradtak otthon, ő hozta haza az öccsét az óvodából. Amikor hazaérünk, a párom rájuk nyitott, ő pedig az ablakon keresztül elmenekült, de elfogták – magyarázta a Borsnak Katalin. A most 24 éves fiatalembernek az édesanyja szerint mára sikerült túltennie magát a traumán, de sokáig tartott számára a történtek feldolgozása.

Úgy tudjuk, Ferenc utoljára tavaly volt börtönben, miután az előző párja a gyerektartás miatt feljelentette. Tőle két fia született. A férfi élettársa lapunknak ezt úgy kommentálta: Ferenc előéletéről csupán annyit tudott, hogy ült börtönben, de neki azt hazudta, hogy kábítószer miatt zárták be. Azt nem is sejtette, hogy a testvérét is megpróbálta megerőszakolni. Erről csak a férfi anyjától hallott a napokban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.