Aktuális

Orbán Viktor bejelentette: ekkor indulhat újra az ország

Bors

Létrehozva: 2021.02.04.

Cikkünk frissül.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című csütörtöki online rendezvényén Parragh László, az MKIK elnöke, Varga Mihály pénzügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök is megtartotta beszédét. Az eseményről az Origo tudósít élőben.

Parragh László: Magyarország az EU egyik legjobban teljesítő gazdasága

Parragh László elmondta, hogy Németországhoz képest az elmúlt években a magyar gazdaság lényegesen jobban teljesített. Magyarország az EU egyik legjobban teljesítő gazdasága, mivel alacsony a munkanélküliség, magas a beruházási ráta, és 2010-19 között nagyon jelentősen csökkent az államadósság. 2016 után pedig nagyon meredeken nőtt a beruházások értéke Magyarországon, jóval gyorsabban, mint az uniós átlag.

A gazdaság 80 százaléka most is jól működik

Parragh László elmondta, hogy sokkszerű volt a tavaly tavasszal kitört pandémia hatása. A második hullámban jobban érvényesültek a gazdasági szempontok. Ha tavasz végére, nyár elejére véget érnek a korlátozások, akkor szép számokat érhetünk el idén is. Az MKIK elnökre szerint a magyar gazdaság 80 százaléka most is jól működik, nincs válságban, bizonyos ágazatok vannak bajban. A kamarai elnök azt sürgette, hogy a digitalizáció és a zöldgazdaság területén kössennek új megállapodást a kormánnyal.

Varga Mihály: A magyar gazdaság dinamikus felzárkózását megakasztotta a koronavírus-járvány

Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy emberi és gazdasági válságot okozott egyszerre a világjárvány. Három hét alatt következett be 2020-ban az összeomlás. A magyar gazdaság dinamikus felzárkózását megakasztotta a koronavírus-járvány. Az elmúlt évek lépései erősebbé tették a gazdaságot ebben a nehéz helyzetben is - mondta a miniszter.

„Nincs költségvetési akadálya az emberi élet és a munkahelyek megvédésének”

Körülbelül 5-6 százalékos visszaesést vár 2020-ban Varga Mihály. Nincs költségvetési akadálya az emberi élet és a munkahelyek megvédésének - mondta a miniszter. Nagy hiba lett volna, ha ragaszkodunk az elmúlt évek szigorú fiskális politikájához - tette hozzá.

Orbán Viktor: Háromütemű lesz a gazdaság-újraindítási terv

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy a gazdaság-újraindítási akcióterv április 1-ig tart, a második ütem július 1-ig, míg a harmadik része október elejéig tart majd. A gazdaságvédelmi akcióterv véget ért idén január 1-jén - tette hozzá.

Háromütemű lesz a gazdaság-újraindítási terv

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy a gazdaság-újraindítási akcióterv április 1-ig tart, a második ütem július 1-ig, míg a harmadik része október elejéig tart majd. A gazdaságvédelmi akcióterv véget ért idén január 1-jén - tette hozzá.

Nem tértünk vissza a segélyek korába

Elhárítottuk azt a rendkívüli nagy kísértést, hogy a válság alatt visszatérjünk a segély alapú gazdasághoz - mondta Orbán Viktor. Ha segélyt kezdünk osztani, akkor pillanatok alatt lecsökken az aktivitási szint. Ettől nagyon sokat szenvedett a magyar gazdaság - tette hozzá.

Nagy segítség volt a nemzeti konzultáció

Orbán Viktor elmondta, hogy a politikai hatalom a közös cselekvés képessége, és ennek legjobb eszköze a nemzeti konzultáció. A nyáron tartott konzultációból kiderült, hogy bizonyos dolgokat elviselnek az emberek, míg másokat nem.

Nem tudják elviselni, hogy a munkahelyeket, óvodákat, iskolákat bezárjanak

– mondta a kormányfő. A jegybank is részt vett a járvány elleni küzdelemben, összehangolt volt a válságkezelés a két fél között – mondta Orbán Viktor. Összességében a magyar válságkezelés abban is eltért, hogy időszakos lazításokból és korlátozásokból állt, hanem egy állandó mérsékelt korlátozás érvényesül. A fő kérdés, mikor nyithatunk.

Nemzeti konzultáció indul az újranyitásról

Orbán Viktor közölte, hogy február közepén indul egy online konzultáció a nyitás kérdéseiről. Ez a konzultáció értelmes, mert van vakcina. Ha van védettség, akkor újra lehet indítani az országot. A vakcina kérdése nem politikai kérdés – tette hozzá.

Újabb nagyon nagy segítséget kapnak a kis- és középvállalkozások

Orbán Viktor elmondta, hogy az új lakásépítések terén az évi 20 ezret akarják elérni, de a cél a 40 ezres szám elérése. Elindult a 13. havi nyugdíj visszaépítése, és a 25 év alattiak szja-mentességet kapnak. A magyar kormány azt szeretné, hogy a fiatalok 25 éves korukra meg tudjanak állni a saját lábukon – tette hozzá. Ehhez kívánnak segítséget nyújtani. A kormány döntött egy új hitelkonstrukció bevezetéséről: ennek lényege, hogy 10 évre 10 millió forint erejéig nulla százalékos hitelt nyújtanak azon kisvállalkozásoknak, akik pénzügyi segítség nélkül nem tudnak újraindulni – mondta a kormányfő.

Itt vannak a fejlesztési lépések

Orbán Viktor elmondta, áprilistól indul a gazdasági újraindítási terv második üteme. Ennek része lesz az egyetemek fejlesztése 1500-2000 milliárd forintból . A kormányfő szólt arról is, hogy a zöld gazdaság és digitalizáció esetében Brüsszel legszorosabb szövetségesei vagyunk. Fontos pontja lesz ennek a szakasznak a következő nyolc évre szóló agrárstratégia ismertetése, a magyar vidék legnagyobb fejlesztését akarják bemutatni.

Új világgazdasági korszak kezdődik

Új világgazdasági korszak kezdődik – mondta a kormányfő. Ott fognak újranyitni gyárakat, ahol a leginkább versenyképesen működtethetőek – tette hozzá. Orbán Viktor közölte, hogy ők beruházásokat és munkahelyeket támogatnak, míg a baloldalon az adóemelés, az állami újraelosztás és a segélyezés háromszögében gondolkoznak. 2019-ben a legtöbb beruházás Koreából, míg 2020-ban Kínából érkezett – mutatott rá a kormányfő. Az autóipar területén az elektromos autók gyártása területén is meg akarjuk őrizni a regionális pozíciónkat, és ez eddig sikerült is.

Még erősödhetünk is Európában

Orbán Viktor elmondta, hogy közelebb lehet az ötszázalékos visszaeséshez a magyar gazdaság 2020-ban, mint a hathoz. Nagy szerencse, hogy a relatív pozíciónk még így is javulhat Európában – tette hozzá. Az energiaszektorban 59 százalékos, a bankszektorban 57 százalékos, a média tekintetében 55 százalékos a magyar résztulajdon aránya, tehát sikerült elérni a 2010-ben kitűzött célokat – mondta a kormányfő. A kiskereskedelem területén nem sikerült áttörést elérni, és éppen hogy elérjük a 2010-es tulajdoni arányokat – mondta a kormányfő. Az építőipar, a vasúti gyártás és az infokommunikáció területén kell elérni az 50 százalékos magyar tulajdoni hányadot, és erről érdemes lenne megállapodást kötni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722913
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722913
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090407_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét