Olívia egyedüli magyarként a világ legnagyobb vízi cirkuszának oszlopos tagja

Olívia egyedüli magyarként a világ legnagyobb vízi cirkuszának oszlopos tagja

vízi
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 19. 11:30
A 24 éves artista mindig is az álmainak élt, azokat igyekezett megvalósítani. Ennek köszönheti a sikerét.
Bors

Kapitány Olívia saját bevallása szerint is maximalista. Sosem érte be a közepessel. Kislánykorában szertornázott és olimpiai bajnok szeretett volna lenni, ám később magával ragadta a cirkusz világa.

Ma már a világ legszínvonalasabb artistatársulataiba kap meghívást. Ő azonban a Makaóban működő The House of The Dancing Watert választotta, ami a világ legnagyobb, leglátványosabb vízi cirkusza.

– Még innen is bőven lehet fejlődni, de most úgy érzem, a helyemen vagyok. Soha nem álmokat kergettem, hiszen mindig is több célom volt egyszerre az életben. Azt vallom, hogy lépésről lépésre kell azokat megvalósítani, mégpedig határozottan és összpontosítva – mondta a Borsnak Kapitány Olívia.

Amikor megérkezett Makaó­ba, kilenc méter magasból ugrott a medencébe. Másfél év alatt annyit fejlődött, hogy már dupla csavarokat hajt végre.

Arra vágytam, hogy egy olyan he­lyen dolgozzam, ahol megbecsülnek és sokat utazhatok, élvezhetem az életet. Ezeket mára megvalósítottam – mesél­te a 24 éves artistalány, aki természetesen a munkán kívül is bőben talál magának hobbikat. Többek között szenvedélyes fotós, és jól érzi magát a tenger mélyén is.

– A jelenlegi munkahelyemen kötelező volt letenni egy alapfokú búvárvizsgát a show jellege és közege miatt. Egyébként is szerettem merülni, de már minél magasabb szinten kívánom elsajátítani – fejez­te be Olívia.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.