Aktuális

Megszólalt az Olaszországban, anyja által meggyilkolt kétéves Alex édesapja: Így temetik a gyermeket

Bors

Létrehozva: 2021.10.09.

Szűk körben szeretné végső nyugalomra helyezni a kisfiát a gyászoló apa. Katalin azért szöktette Olaszországba a kis Alexet, mert a bíróság arra kötelezte, hogy a fiút adja át Norbertnek. A nő aztán a halott gyermek fotóját elküldte a családtagjainak.

Norbert gyásza a napok múlásával csak erősödik. Már megértette, hogy a kis Alex nem fog óvodába járni, nem kergeti majd a lányokat, nem lesz belőle ünnepelt futballsztár, sem pedig elismert atomfizikus. A kétéves gyermek élete éppen csak elkezdődött, amikor a saját édesanyja kegyetlenül megölte.

Juhász Norbert a Borsnak elmondta: a támogató szülei nélkül képtelen lenne túlélni a hétköznapokat. Akármerre jár, szembesülnie kell a rideg valósággal.
Ha meglátok egy kisgyermeket, összeszorul a szívem – mondta lapunknak a gyászoló férfi, aki tudja, hogy más apákkal szemben ő nem a térdén lovagoltatja a kétéves Alexet, hanem a saját fia temetésére készül.

Már gondolkodnom kell azon, hogyan búcsúztatjuk Alexet. Lehet, hogy Olaszországban elhamvasztjuk és hazahozatjuk az urnáját, de nagyon sok a támogatóm a bajban, ezért az sem kizárt, hogy lesz annyi pénz, hogy egy fehér kooorsóban szállííttassuk Magyarországra, hogy úgy helyezhessük végső nyugalomra. Az biztos, hogy a temetésen már csak a legszűkabb családot és az igazán közeli barátokat szeretném látni – mondta Norbert.

Erzsike, a gyilkossá vált Katalin édesanyja is képtelen beletörődni az unokája elvesztésébe.

– Érzem, hogy a kicsi fiú mellettem van lélekben, hiszen szüntelenül rá gondolok – zokogta az idős asszony, aki semmilyen formában nem kér Norbert társaságából. Úgy véli, az is hozzájárult a problémákhoz, hogy a férfi mindenáron el akarta venni a kisfiút az anyjától.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól