Aktuális

Bizakodva várják a nyitást az éttermek tulajdonosai

Bors

Létrehozva: 2021.04.19.

Három és félmillió beoltott esetén, vélhetően a hét közepén nyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai – erről beszélt néhány napja Orbán Viktor miniszterelnök. Az üzletek tulajdonosai már el is kezdték rendezgetni a placcokat. Mint mondják: már látják a fényt az alagút végén.

Forrás: Cseh Gábor/Vas népe

A részleges nyitással reményt kaptak a terasszal rendelkező vendéglátóegységek, melyeknek megsegítése érdekében eltörölték a kerthelyiségek használati díját. A vendéglősök már gőzerővel készülnek a nyitásra. Felseperték a teraszt, és már takarítják az asztalokat, székeket is, de sokuk azt még nem tudja, hogy akad-e majd, aki sürögni fog köztük.

– Mi a személyzet felét meg tudtuk tartani. A pincérjeink futárkodtak, a kiszállítás miatt pedig a konyha üzemelt, de még keresünk embereket – mondta a Borsnak Városi Péter, a budapesti Cafe Vian üzletvezető-tulajdonosa. – Vannak jelentkezők, de majd meglátjuk hányan lesznek, akik eljönnek közülük egy próbanapra, és ezekből menyien felelnek majd meg. Sajnos az elején biztos, hogy problémáink lesznek, mert nagyon sokan elmentek más szektorokba dolgozni, és még félnek egy újabb bezárástól, ezért kivárnak, sokan pedig végleg befejezték a vendéglátást. Emellett pedig számolnunk kell azokkal a magasan képzett, nyelveket beszélő kollégákkal is, akik azonnal visszamennek külföldre, ha megnyílnak a határok. Értük is versenyeznünk kell a bérek tekintetében, hogy vonzó alternatíva lehessen itthon maradniuk.

Az elmúlt egy év korlátozásokkal és bezárásokkal tarkított időszaka, nagyon megviselte a szektort. Amelyik étterem tudott, a házhozszállításra állt át, sokan azonban kénytelenek voltak felmondani alkalmazottaiknak vagy végleg bezártak. Ez a kínálat csökkenését eredményezi, amiből arra következtethetnénk, hogy emelkednek majd az árak. Ugyanakkor a vendéglátóhelyeknek muszáj majd alkalmazkodniuk a kereslethez.

– A koronavírus miatt az elmúlt egy évben a budapesti helyek szenvedték el a legnagyobb károkat az elmaradó vendégek miatt. A hozzánk betérők fele általában külföldi, akik így az elején még nem nagyon jönnek majd.A magyar vendégekre azonban számítunk, de figyelembe kell vennünk, hogy a járvány miatt érzékenyebb lett a pénztárcájuk. Eközben pedig a mi költségeink az egekbe szöktek a karbantartás, az alapanyagok és a bérek tekintetében egyaránt. Úgyhogy ez egy nagyon nehéz helyzet – nyilatkozta a Városi, aki hozzátette: a vendéglátóhelyeknek alkalmazkodniuk kell a változó kereslethez, és jó ár-érték arányú ajánlatokkal kell előrukkolniuk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713610215
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713610215
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713610215
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713610215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713610215
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban