Aktuális

Benyitott a szobába a veszprémi anyuka: férje olyat csinált az ágyban a lányával, azonnal kitette otthonról - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.07.21.

Szexuális erőszak miatt emeltek vádat azzal a 32 éves férfival szemben, aki az egyik Veszprém megyei faluban a kiskorú nevelt gyermekével szörnyű dolgokat tett.

A nevelőapa 2020 októberében, kétszer – ittas állapotban – abuzálta a járvány miatt tanulmányait távoktatásban otthon folytató a serdülőkorú lányt.

Amíg felesége, a gyermek anyja munka miatt eljárt otthonról, a helyzetet kihasználva először október elején ment be nevelt lánya szobájába, és közeledett hozzá. A lány könyörgött neki, hogy hagyja abba, ezért kiment a szobából, de tíz nappal később meg akarta ismételni. 

Ekkora azonban az anya váratlan hazaérkezése vetett véget a szexuális erőszaknak. 

A lány korábban nem mert szólni édesanyjának a történtekről, aki a második esetnél elküldte az otthonukból a férjét.

Az ügyészség a vádiratában fegyházbüntetés kiszabását, ezen túl a közügyektől és minden olyan foglalkozástól, egyéb tevékenységtől történő végleges hatályú eltiltását indítványozta a férfinak, melynek keretében kiskorú személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülne.

A vádlott előkészítő ülésen történő beismerése esetére az ügyészség a szabadságvesztés tartamát illetően arra tett indítványt, hogy a Veszprémi Törvényszék a vádlottat 11 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélje.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól