Nem a brit lesz az egyetlen: fel kell készülnünk az újabb mutáns koronavírusokra

Nem a brit lesz az egyetlen: fel kell készülnünk az újabb mutáns koronavírusokra

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 22. 09:45
Minél több a fertőzött, annál nagyobb az esélye egy újabb mutáció kialakulásának.
Bors

Az amerikai szövetségi gyógyszer és élelmiszerfelügyelet (FDA) korábbi vezetője, Scott Gottlieb szerint fel kell készülnünk a Nagy-Britanniában felfedezett, veszélyesebb mutáns koronavírus mellett újabb vírusvariánsokra, melyek miatt a vakcinák módosításásra is szükség lehet majd.

Nem hiszem, hogy az utazási tiltások ezen a ponton segítenek megelőzni a mutáns vírustörzs megérkezését az Egyesült Államokba

- vélekedett a szakember a CNBC-nek, és azt is hozzátette, szerinte

a következő 3-4 hétben a járvány nem csitul, eléri csúcsát, aztán a fertőzések száma elkezd csökkenni, ahogy az oltásokat elkezdik beadni.

A napokban Nagy-Britanniában felfedezett, egyes kutatások szerint 50-70 százalékkal fertőzőbb mutáns koronavírustörzs miatt az Egyesült Királyság újra szigorú korlátozásokat vezetett be, a karácsonyi családi összejöveteleket is betiltották. Ugyanakkor eddig nincs jele annak, hogy az új törzs miatt romlott volna a járványhelyzet a briteknél.

Gottlieb szerint ahogy a vírus terjed a világban, egyre többször fogunk találkozni mutációval, ezért kell a lakosságnak felvennie az oltást, és véget vetni a fertőzéseknek.

Minél több fertőzött van, annál nagyobb az esélye az újabb mutációknak.

A szakember szerint idővel majd a vakcinákat is hozzá kellhet igazítani a mutációkhoz.

idővel előfordulhat, hogy valamilyen szinten rontja a megszerzett immunitás vagy az oltás hatékonyságát a mutáció

– vélekedett Gottlieb.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.