Aktuális

Negatív teszt után esett vissza a tanárnő

Bors

Létrehozva: 2020.10.29.

Forrás: Shutterstock

 A koronavírus nem válogat, ugyanúgy támadja az idősebb és a fiatalabb korosztályt is. Egy harmincas éveiben járó vidéki pedagógus a Borsnak elmondta,

ő már átesett a fertőzésen, ám a negatív teszt után visszatértek a súlyos tünetei.

Az ő esete is példázza amit prof. dr. Rusvai Miklós virológus mondott a Borsnak: 2–3 alkalommal is el lehet kapni a fertőzést. 

– Szeptember végén lettem először rosszul. Haza kellett kísérni az iskolából, mert a gyengeségtől lépni sem tudtam, összeestem. Utána rögtön felment a lázam 39 fokra és a vizsgálatok szerint tüdőgyulladásom is volt. Az antibiotikumok hatására sem lettem jobban, a tesztem végül október elején készült el, ami pozitív lett – emlékezett vissza a Borsnak a tanárnő, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét.

Idő kérdése a harmadszori megfertőződés

Sajnos sokan azt gondolják, hogy ha egyszer már elkapták a koronavírust és sikeresen felgyógyultak belőle, akkor jó ideig immunisak lesznek, egyesek pedig meg vannak győződve arról, hogy örökre védve vannak ellene, ha már túl vannak rajta. De ez egyáltalán nem így van, sőt, prof. dr. Rusvai Miklós virológus a Bors tegnapi számában elmondta, hogy minél enyhébbek egy beteg tünetei, annál gyorsabban elkaphatja újra a fertőzést, és csak idő kérdése, hogy mikor találnak harmadszori megfertőzöttet.

Mint mondta, a jobb könyökében olyan pokoli fájdalmat érzett, amitől használni sem tudta a karját.

A fájdalomtól sírt, aludni sem tudott.

Egy lakótelepi lakásban él a férjével, aki eddig tünetek nélkül megúszta az egészet. A nőnél az első teszt után bő egy héttel újabbat végeztek, ami már negatív lett.

– A második teszt előtti nap már nem volt olyan magas lázam, jobban voltam, de a hőemelkedésem a mai napig megmaradt. Félelmetes, hogy több mint egy hónapja folyamatosan lázam és hőemelkedésem van.

A negatív teszt után visszaestem, visszatért a fuldokló köhögés is.

Tüdőröntgenen is voltam, kiderült, a koronavírus szövődményeként két nagy folt maradt a tüdőmön – mondta a Borsnak a nő, aki vélhetően az iskolában kapta el a fertőzést. Ott ugyanis több diák és pedagógus is igazoltan fertőzött volt. Jövő hétfőn kellene visszamennie dolgozni, de állapota miatt ez kétséges. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713436510
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135310_auto_resized.png
metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140490_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Történelmi változást követelnek Brüsszelben a NatCon-ügy miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713436510
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713436510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713436510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni