Aktuális

Vigyázzon a szabadban: napszúrással mindenképpen irány az orvos!

Bors

Létrehozva: 2021.06.22.

Még a buszmegállóban állva is le tud égni az ember tíz perc alatt, ráadásul rendszeresen adják ki a vörös riasztást a magas UV sugárzás miatt. Legyen résen!

A megfelelő takarás a kulcs

Dr. Kuroli Enikő patológus-bőrgyógyász szakorvos, a Semmelweis Egyetem főorvosa a Bors kérdésére elmondta: fontos a megfelelő védekezés a leégés ellen.

– Egész nyáron nagyon sok figyelmet kell fordítanunk a megelőzésre. Lehetőleg 11 és 15 óra között ne tartózkodjunk napon. Érdemes a vállunkat, karunkat és lábunkat könnyű, lezser, mégis kellő fedést adó textíliákkal eltakarnunk, mert ez úgy viselkedik, mint egy természetes UV-szűrő réteg. A széles karimájú kalap szintén elengedhetetlen, különösen a kopaszodó vagy tar férfiaknak. Ha városban vagyunk, és buszra várunk, akkor is keressük az árnyékot. Ott nemcsak hűvösebb van, de a nap sem ér minket annyira – osztotta meg javaslatait a főorvos.

2 óránként kenjük magunkat

A napvédőkkel kapcsolatban dr. Kuroli Enikő kifejtette: bármelyik típus jó, de érdemes patikában vásárolni ezeket.

– Bármelyik gyógyszertárban segítenek a gyógyszerészek a megfelelő krémet, sprayt vagy naptejet kiválasztani. A fényvédő legyen a táskánk alapfelszerelése. Manapság kis tubusban vagy tasakban is kapható napvédő krém. Ráadásul a legújabb nappali arckrémeket napvédővel keverve készítik – részletezte a bőrgyógyász, aki hozzátette: a spray, a krém és a naptej egyaránt hasznos.

– Ezek a termékek faktorszámmal rendelkeznek, ami a napvédő hatékonyságát árulja el számunkra. Akinek nagyon világos a bőre, és 10 perc alatt ég le, annál egy 50 faktoros napvédő 500 percig nyújt védelmet. Mivel a víztől, izzadástól a krémek is „lekopnak” a bőrünkről, ajánlott 2-2,5 óránként újrakenni testünket. Egymás bekenése legyen családi program! – javasolja a doktornő.

Hűtéssel a gyógyulásért

Ha megtörtént a baj, akkor az égéstől függően kell kezelnünk a bőrt.

– A napsugárzás általi leégés nem sokban különbözik egy forró vizes égéstől. Az 1. fokú égés esetén bőrpír keletkezik, de ez nem jelenik meg azonnal, csak estére jön ki. Ekkor a bőrfelület vörös, tapintásra forró. Érdemes sötét helyen, hűvös lepedőbe burkolva hűteni a bőrt, miközben gondoskodunk a megfelelő folyadékpótlásról. Ha más tünetek is megjelennének, amik napszúrásra utalnak, pl. fejfájás, kettős látás, hányinger, mindenképp keressük fel háziorvosunkat vagy az ügyeletet – tanácsolja dr. Kuroli Enikő. A 2. fokú égésnél hólyagok jelennek meg a bőrön. Ezzel kapcsolatban a főorvos aláhúzta: semmiképp sem szabad kiszúrni a hólyagokat!

– Ha ezt mégis megtesszük, akkor a bőrfelület elfertőződhet, a gyógyulás pedig sokkal hosszabb időt vehet igénybe – figyelmeztet a főorvos.

A bőr nem felejt!

A napozás utáni termékekkel kapcsolatban dr. Kuroli Enikő elmondta: a házi praktikák helyett válasszunk patikai készítményeket.

– A tejfölös házi gyógymódok helyett forduljunk a gyógyszerészekhez, akik segítenek kiválasztani a megfelelő napozás utáni készítményeket. Ezek remekül hűsítik a leégett bőrfelületet – tanácsolta a szakorvos, aki arra is figyelmeztetett: 6 hónaposnál fiatalabb gyerekeknél fokozottan kerülni kell a közvetlen napfényt.

– Az ő bőrük még nagyon vékony, ezért veszélyes számukra a napsugárzás. Ahogy nőnek, úgy érdemes fokozatosan hozzászoktatni őket a Naphoz.

A doktornő azt is kiemelte: a bőr nem felejt, a gyakori leégés pedig egyenes út a későbbi rosszindulatú daganatok felé.

– Ezért kerüljük a szoláriumot. Egyetlen 10-12 perces szolárium-használat annyi UV-sugarat juttat a bőrünkbe, mintha egész nyári napon fényvédelem nélkül napoznánk. Nincs az a szervezet, ami ezt a mennyiséget feldolgozza – szögezte le a bőrgyógyász.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135624_auto_resized.jpg
origo.hu

Így törtek be az Andrássy úti luxusüzletbe - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713291310
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713291310
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte