Nagyszerű hír: Nemcsak a koronavírus ellen adhat védelmet Karikó Katalin szabadalma

Nagyszerű hír: Nemcsak a koronavírus ellen adhat védelmet Karikó Katalin szabadalma

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 02. 11:05
Szenzációs hírek érkeztek: több olyan vizsgálat is folyamatban van, amelyekből kiderülhet, milyen halálos betegségek gyógyításában segíthet Karikó Katalin szabadalma.
Bors

Karikó Katalin Drew Weissmannal jegyzett szabadalma egy csapásra reflektorfénybe került, mivel a koronavírus elleni forradalmi vakcina kulcsa a magyar biokémikus által kutatott hírvivő, azaz messenger RNS. Ráadásul nemcsak a koronvírus elleni hatásos oltóanyag alapja lehet az mRNS, de például a szívgyógyászatban is sikeresnek tűnik – írja a Ripost.

A kutató nemrég a szegedi Dugonics Társaság „Vírus és város” című beszélgetős sorozatának volt a vendége, ahol elmondta:

„Már a második fázisban vannak azok a kísérletek, ahol az infarktusos embereknek a szívét mentik az mRNS-sel – emelte ki Karikó Katalin, majd azt is elmondta: nemcsak a szívet érintő betegségek területén, de a rákos megbetegedéseknél is meglehetősen jó eredményeket érnek el az mRNS hasznosításával.

„A tumorba való injektálást azt én kezdtem el a BioNTech-nél, már azok a kísérletek is folyamatban vannak két éve. A felszínen lévő tumorokat, mint például a melanóma vagy egyéb, az arcon, nyakon megjelenő tumoroknál be lehet a tumorba nyomni egy mRNS-t tartalmazó keveréket, amely az immunsejteket odahívja, és megmutatja nekik, hogy „itt van a rák, ezt kell megölni”. Az állatkísérletek folyamán azt is kimutattuk már, hogy a tüdőből is minden áttétet ki tudtak irtani onnan az így betanított immunsejtekkel” – mesélte Karikó Katalin a szabadalma alapján végzett legfrissebb, áttörő kutatásokról.

Karikó Katalin elárulta, hogy 1993-ban már vakcinaként használtak francia kutatók mRNS-t, de abba a problémába futottak bele, hogy gyulladást okoz. Ezt a gyulladást több cég különféle speciális eljárásokkal igyekezett elkerülni, de végül a magyar biokémikust is csapatában tudó BioNTech módszere bizonyult eddig a legjobbnak, méghozzá azért, mert univerzálisan alkalmazható, és egyszerűbb az eljárásuk, mint a többieké.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.