Milliókat keres a bögyös modell használt fürdővizével, bugyijaival és azzal, hogy a kamerába szellent – 18+ fotók

Kisebb, sőt, inkább nagyobb vagyont szedett össze online rajongói segítségével egy 21 éves amerikai modell. Emily Knight saját, havi előfizetés oldalán ráadásul még a legelvetemültebb kéréseknek is eleget tesz.

Szeretem sokkolni az embereket. És az előfizetőim állandóan őrült felkérésekkel találnak meg, például a koszos alsóneműim és a használt fürdővizem akarják

– idézi a Daily Star Emilyt, akinek nem csak idomait és fenekét imádják, de rengeteg lábfetisiszta és egyéb furcsa szerzet is rajong érte.

Volt, aki azt akarta nézni, ahogy belefingok és beleböfögök a kamerába. De a legfurcsább kérés talán az volt, amikor valaki azért fizetett, hogy nézze élőben, ahogy éppen alszom.

Természetesen ezeknek a bizarr kéréseknek busás ára is van. Egy teljes napig használt bugyiját például 76 ezer forintért postázza, a négynapos ára 153 ezer, és egy olyan bugyiért, amit maszturbálás közben viselt, 311 ezer forintot kér. Egy üvegnyi fürdővize azonban ennél olcsóbb, mindössze 28 ezer forint, ám ha a fürdés közben magával is játszadozott, akkor azért már 46 ezer forintot kell leszurkolni.

A lábképek darabja 6200 forint, ugyanez videón már 12 500, a szellentős/böfögős videók pedig 6200 és 46 000 forint között mozognak, attól függően, hogy Emily épp mennyi ruhát visel. A pucér alvós videók pedig percenként kerülnek 6 ezer forintba.

Ha ezeket összeadja, akkor nagyjából hetente 3 millió forint körüli összeget tehet zsebre.

Az elején nem is realizáltam, hogy mennyi pénzt tudok keresni ezzel. Be kell ismernem, hogy egy kicsit lusta voltam és zavart, hogy milyen lassan ndult be a biznisz, de aztán belecsaptam a lecsóba és ahogy nőttek a bevételeim, úgy lettem én is egyre merészebb.

– mondja a közösségi oldalain több mint hárommillió követővel rendelkező Emily, aki egyáltalán nem érzi megalázónak, hogy pénzért szinte bármit megtesz, sőt, az, hogy világszerte férfiak ezrei csodálják és fizetnek neki szolgáltatásaiért, sokat segít az önbizalomproblémáin.