Az 57 éves férfi valamikor a besztercebányai megyei kórház igazgatójaként dolgozott, eltűnése előtt pedig állítólag egészségügyi intézmények privatizációját készítette elő. Hozzátartozóinak azt mondta, hogy üzleti találkozóra indul, kocsija még most sem került elő. Bár a szlovák sajtó egyértelműen emberölésről beszél, a magyar rendőrség szűkszavú, s nem erősítette meg a gyilkosság tényét.
– A Balassagyarmati Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a férfi halálának pontos körülményeit – közölte lapunkkal Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Bors úgy értesült, hogy az ügyben az Interpool is vizsgálatot folytat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.