Aktuális

„Összeroppantam, mint családfenntartó” – Alkoholproblémáiról vallott az Operettszínház sztárja – videó

Bors

Létrehozva: 2021.04.02.

Mészáros Árpád Zsolt az elmúlt évben nem léphetett színpadra, a bezártság pedig a legrosszabbat hozta ki belőle. Az Operettszínház sztárja a pohár után nyúlt.

Forrás: Csányi Krisztina

Mészáros Árpád Zsolt számára nem volt könnyű az elmúlt egy év. Az Operettszínház sztárjának élete a színpad, de amikor a koronavírus miatt megszűnt a munkája, napi szinten kezdett inni.

Tények Plusz riportját itt tekintheted meg:

Ezt a magatartást a családja nem nézte jó szemmel, és bár egy ideig ő nem foglalkozott a rosszallásukkal, végül rájött, hogy segítségre szorul, de legalábbis mindenképpen abba kell hagynia a napi alkoholfogyasztást.

A probléma ugyanis az volt, hogy MÁZS nem tudta tartani a mértéket, így januárban drasztikus döntést hozott.

Én el akartam menni orvoshoz is, amikor meghoztam a döntést. Felhívtam Zachert, hogy tudna-e segíteni nekem, mert nem voltam olyan állapotban. Éreztem, hogy nem úgy viszonyulok a családomhoz sem, sokkal agresszívebb voltam, állandóan sírtam minden este, ahogy megittam az első pohár boromat

– mondta el a Tények Plusznak a színész.

A probléma gyökere az volt, hogy a kemény hónapok alatt keresőképtelenné vált, így 16 évvel fiatalabb kedvese, Kriszti fizetéséből tudtak csak megélni.

Összeroppantam, mint családfenntartó. Kriszti tartott el bennünket, mert neki volt munkahelye kettőnk közül

– fogalmazott MÁZS.

A színész olyan komolyan gondolja az elhatározását, hogy bár nemrégiben kapott a születésnapjára egy üveg alkoholt, azt nem ő, hanem a barátnője itta meg; MÁZS maradt az alkoholmentes sörnél.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713604811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713604811
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban