Megvan az időpont: Ekkor indul a regisztrált legidősebbek oltása a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon

Megvan az időpont: Ekkor indul a regisztrált legidősebbek oltása a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 02. 13:45
Csütörtökön indul a regisztrált legidősebbek oltása a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
MTI

György István elmondta, hogy az első két legveszélyeztetettebb csoport - az egészségügyi dolgozók, valamint az idősotthonokban, szociális intézményekben dolgozók és élők - beoltását lezárták.

Az egészségügyi dolgozók elsöprő többségét, 93 százalékát beoltották, az idősotthonokban több mint 82 ezer dolgozó és gondozott kapta meg a koronavírus elleni vakcinát.

Hangsúlyozta: azok is megkaphatják a vakcinát, akik ebben a két csoportban nem kérték és később jelzik az igényüket.

A héten kezdődő új oltási szakasszal összefüggésben György István hangsúlyozta: az érintetteket már vélhetően értesítette is a háziorvosuk, de kedden vagy szerdán keresni fogja őket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.