Otthonában rosszul lett, majd pedig eszméletét vesztette egy 32 éves férfi. A következő, amit érzékelt a világból, egy éles, átható fájdalom – ekkor metszettek bele először a boncteremben.
A kenyai Peter Kigent november 24-én azt követően szállították kórházba, hogy elkezdte a gyomrát fájlalni, majd pedig elájult. Rokonai hamarosan lesújtó hírt kaptak: a fiatalembert ugyanis az egészségügyi intézmény orvosai halottnak nyilvánították, és már le is küldték a hullaházba, hogy ott a boncmester elvégezze a test tartósítását.
Amikor azonban a szikéjével belevágott Kigen jobb lábába, hogy formaldehidet fecskendezhessen bele, a férfi – mindenki megdöbbenésére – magához tért.
Peter Kigent azonnal felvitték, és ellátták. Később azt nyilatkozta, mintha újjászületett volna:
Örülök, hogy életben vagyok!
Rokonai azonban már kevésbé boldogok: tudni szeretnék, egyáltalán hogy fordulhatott elő, hogy a fiatal férfit halottnak nyilvánították. Úgy vélik, a kórház hanyagsága megbocsájthatatlan.
A Kericho városában található kórház elismerte, hogy megszegték a protokollt, amikor halottá nyilvánították Kigent, aki azonban már teljesen jól van, és garantáltan fel fog épülni.
(Via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.