Aktuális

Mások szerint visszataszító szépséghiba, ő mégis ezt szereti a legjobban a testén

Bors

Létrehozva: 2019.03.26.

Forrás: Instagram

Ariana Omipi tizenegy hónap alatt adott le majdnem hatvan kilót. Elképesztő átalakulása azonban nem volt zökkenőmentes, keservesen meg kellett küzdenie karcsúságáért, és volt, hogy el is bukott.

A most 24 éves lány 2014-ben kezdte el a ketogén és a Low-Carb diétát, aminek köszönhetően hihetetlen gyorsasággal adta le a kilókat testéről. Az új-zélandi fiatal ezután megismerkedett egy férfival, ám kapcsolatuk nem volt viharoktól mentes. Ekkor ismét az ételekhez fordult, az evésbe fojtotta bánatát, így a leadott kilók visszatértek. Omipi felfüggesztette Instagramját, ahol eddig büszkén dokumentálta sikereit, mert félt, hogy csalódást okoz a hetvenötezer követőjének.

– Nem tudom leírni azt az éhséget, ami folyamatosan mardosott. Képtelen voltam jóllakni, csupán ideig-óráig bírtam lecsillapítani, kizárni – emlékezett vissza a lány, aki a szakítás után háromszor-négyszer többet evett, mint azelőtt.

Miután már az egészségét veszélyeztette túlsúlya, erőt vett magán, és újra megpróbált kimászni a gödörből. Sportolni és diétázni kezdett, a csinos vonalai pedig ismét elkezdtek kirajzolódni. Egy ponton azonban érezte: készül rátörni a csillapíthatatlan farkaséhség. Megelőzve, hogy visszahízzon, műtétnek vetette alá magát. Bőrét persze megviselte a folyamatos súlyingadozás, de ő mégis a hasán és combjain lógó bőrre a legbüszkébb.

Mint mondja, az a bizonyítéka sikereinek, és úgy szereti a testét, ahogy van. Az immáron modell lány eleinte félt kiállni az emberek elé, hisz nagyon tartott attól, hogy bántani fogják lógó bőre miatt. Legnagyobb meglepetésére viszont rengeteg pozitív visszajelzést kapott követőitől. Most már küldetésének érzi, hogy megmutassa szépséghibáit, illetve bátorítsa és támogassa azokat, akik szégyellik a fogyás után megnyúlt bőrüket.

(via TheSun)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten