A törvényszék az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a történteket felelevenítve azt írta: a jelenleg 51 éves nő 2018 áprilisában, esti szürkületben, de jó látási viszonyok mellett haladt autójával Nagykanizsán, két kisgyermekkel a hátsó ülésen. A gépkocsi a biztonságos közlekedésre többszörösen alkalmatlan volt - amivel az asszony a saját gyermekeit is veszélyeztette -, hiányzott a jármű belső visszapillantó tükre, a hátsó gumik kopottak voltak, a hátsó kerekeket pedig nem lehetett fékezni, a fékolajtartályuk üres volt.
A nő a Balatoni úton lévő gyalogátkelőhelyet a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebességet némileg meghaladva közelítette meg, és későn észlelte, hogy egy házaspár a kisgyermekével együtt halad át a zebrán. A kocsival elütötte az anyát és négyéves gyermekét, majd megállás nélkül továbbhajtott.
A gyermeknél a baleset következtében maradandó testi fogyatékosság, központi idegrendszeri működészavar és végtagi bénulás alakult ki, édesanyja többszörös végtag- és koponyatörést szenvedett.
Tavaly novemberben a Nagykanizsai Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztása és közúti baleset okozása miatt egy év fogházbüntetésre ítélte az autóvezetőt, akit emellett három és fél évre eltiltott a járművezetéstől. Súlyosbító körülményként értékelték, hogy a nőt már büntették közlekedési szabálysértés miatt, de enyhítő ok volt, hogy három gyermeket nevel és időközben jelentősen megromlott az egészségi állapota.
Az ítélet indokolása szerint a vádlott a saját gyermekeit is veszélyeztette autójával, amellyel el sem indulhatott volna, illetve a KRESZ előírásait többszörösen is megszegve okozta a balesetet. A szakértő szerint megfelelő műszaki állapotú autóval és alacsonyabb sebességgel elkerülhető lett volna a gázolás.
Az ügyben a vádlott és a védője nyújtott be fellebbezést, az ügyész az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
A másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék az első fokon született ítéletet kedden helybenhagyta, így az jogerőre emelkedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.