Aktuális

Már a vagináját is kitetováltatta Julia, frusztrálta az üres hely a testén - 18+

Bors

Létrehozva: 2020.11.22.

Tetőtől talpig ki van varrva a tetoválásokért őrülten rajongó 32 éves nő teste. Miután elfogyott a szabad hely a testén – a fejét is leborotválta, hogy még több felülethez jusson – legutóbb a nemi szervére készíttetett tetoválást.

Az évek alatt mintegy 8 millió forintnak megfelelő összeget költött tetkókra a kaliforniai Julia Nuno. Első tetoválása még 18 évesen készült – egy hibiszkusz virág a mellkasára –, de az elmúlt három évben már odáig fajult, hogy összesen 234 órát töltött a tű alatt.

A gondozóként dolgozó nő családja aggódalma ellenére napokkal ezelőtt már a nemi szervét is kitetováltatta. A jövőben pedig azt tervezi, hogy az arcán maradt még pár négyzetcentimétert is beboríttatja.

Amint elértem a kellő életkort, azonnal elkezdtem – idézi a DailyStar Juliát. Majd amikor elfogyott minden a hely a testén, a haja leborotválása mellett döntött, hogy újabb üres felülethez jussoni.

Minél kitetováltabb vagyok, annál frusztrálóbb érzés üres helyet látni a testemen.Hozzátette, bár sokakat elriasztanak a tetoválásai, másokat lenyűgöz, és sokszor idegenek lépnek oda hozzá, hogy megérinthessék a tebőrét.

A családom nem lepődött meg, amikor leborotváltattam a fejemet, hogy kitetováltassam, de anyukámnak az arctetoválás már nem tetszik, viszont úgy érzem, ezt is meg kell tennem – mondta Julia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677012
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677012
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087361_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Tériszonyosok kerüljék Európa új, legmagasabb tibeti függőhídját!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677012
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei