Aktuális

Nem adja fel a reményt, 9 éve kutatja magyar kislányát az olasz apa

Bors

Létrehozva: 2021.11.13.

Lassan kilenc éve keresi kislányát az olasz apa, Andrea Tonello, akitől magyar anyja, Sallai Klaudia rabolta el a gyereket. A kislány és anyja ellen nemzetközi körözés van érvényben, eddig azonban nincs eredmény. A kislány most volt 10 éves.

Forrás: Bors

Mint minden évben, idén is szívszaggató üzenetet küldött a nagyvilágba az elkeseredett olasz édesapa, Andrea Tonello, akitől már majdnem kilenc éve, hogy magyar anyja elrabolta imádott kislányát, Chantal Ildikót. Mint arról korábban a Bors is írt már: Andrea és magyar párja, Klaudia együtt nevelték látszólagos boldogságban a kis Chantalt, azonban mikor egyszer Klaudia hazatért szülőlátogatásra, ingerült üzenetben közölte Andreával: soha többé nem megy haza, és a kislányt is magánál tartja.

Andrea azóta sok-sok millió forintot ölt bele kislánya felkutatásába, akit a bíróság is neki ítélt. Magyarországra is rengetegszer ellátogatott, hogy becsöngessen Klaudia szülőházába, de mit sem ért:

8 éve és 10 hónapja nem látta szeretett gyermekét.

Andrea soha nem adta fel a reményt, hogy újra viszontlássa Chantalt. Minden évben megünnepli a születésnapját, ahogy karácsonyfát is állít a kislánynak, ami alá ajándékot is pakol neki.

Nagyon szeretné, ha megismerné Rebeccát, azóta született másik kislányát, azaz Chantal féltestvérét, aki idősebb gyermeke kiköpött mása. Most, 10. születésnapján is megható üzenetet küldött ki a világhálóra.

- Ma vagy 10 éves, és ma van a napja, hogy 8 éve és 10 hónapja élek nélküled. Minden nap reménykedek, hogy viszont látlak, és egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy gondolnék rád – írta az édesapa a Facebbokon – Szeretnék neked ígéretet tenni: amikor újra együtt leszünk, megünnepeljük az összes olyan szülinapod és az összes karácsonyt, amit elloptak tőlünk, és minden hónap egy hercegnőhöz méltó, különleges buli lesz – üzente a gyermekének.

- Veled fog ünnepelni a kishúgod, Rebecca is, aki tud rólad, és néha megkérdezi: apa, boldog vagy? Én próbálok neki úgy válaszolni, hogy 6 évesen megértse, de ő olvas a szememben és a szívemben, és tudja, hogy szenvedek. De eljön a mi időnk, és tudd, akárhol is vagy: itt egy szerető család vár rád, szeretlek Chantal hercegnő – tette hozzá a férfi.

A kislány megtalálására egy nemzetközi keresőcsapatot is felállítottak, azonban eddig sajnos nem vezetett eredményre a kutatás.

- A Mezőtúri Rendőrkapitányság által Chantal Ildikó Tonello eltűnése kapcsán elrendelt személykörözés továbbra is érvényben van, de a felkutatására tett intézkedések ezidáig eredményre nem vezettek – közölte a Bors kérdésére Bálint F. Levente,  Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság referense. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143354_auto_resized.jpg
origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514513
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514513
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült