Beszéljünk a traumákról – hangoztatta a tanárnő, majd megerőszakolta tini diákját

Beszéljünk a traumákról – hangoztatta a tanárnő, majd megerőszakolta tini diákját

szexuális zaklatás
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 20. 19:30
Mindenkit megdöbbentett, mit tett a magániskola tesitanára. Azt hitték, ha valakiben, hát benne megbízhatnak.
Bors

Kamasz diákja szexuális zaklatásával vádolják egy keresztény magániskola volt tesitanárát. Az esetben az a legmegdöbbentőbb a közösség számára, hogy pont ő volt az, akihez fordulhattak azok, akik valamilyen traumát éltek át – számolt be az ügyről a Daily Star.

Elisabeth R. Bredemeier a virginiai Chesterfield egyik jónevű intézményében dolgozott. A Richmond Christian School 8000 dolláros (2,4 millió forintos) éves tandíjat kér, azt azonban sajnos még ez az összeg sem biztosította, hogy épp az egyik legmegbízhatóbbnak tartott tanerő zaklasson egy odajáró 17 éves lányt.

Bredemeier – aki ellen már vádat is emelt a hatóság, és jelenleg is őrizetben van – egyébként egy Let’s Talk Trauma, azaz Beszéljünk a traumáról című podcastet vezetett, melynek pont az volt a célja, hogy a vendégek és a betelefonálók egy biztonságos környezetben kibeszélhessék magukból és így feldolgozhassák azokat a múltbéli, traumatikus élményeket, amiktől másképp nem tudnak megszabadulni.

Ez is érdekelheti!

A terem hátuljában szexelt kamasz diákjával, miközben az osztály maradéka egy rajzfilmet nézett

Kocsija hátsó ülésén tesztelte diákja állóképességét a szexéhes tanárnő

Lebukott a diákjaival szexelő tanárnő – nem bírta a megaláztatást, öngyilkos lett

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.