Megmutatta szabadon ringó melleit a bombázó, aki elsőként szexelhet a világűrben – 18+ fotók

Megmutatta szabadon ringó melleit a bombázó, aki elsőként szexelhet a világűrben – 18+ fotók

szexi
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 27. 06:30
Elon Musk juttathatja ha nem is a csúcsra, de a világűrbe a felnőttfilmest.
Bors

Az űr a legvégső határ – hangzott el számtalanszor a Star Trek című klasszikus sci-fi sorozatban, mára azonban nagyon úgy tűnik, hogy ez nem tudományos fantasztikum, egyszerűen csak lehetőség.

Korábban már írtunk arról a pornós hölgyről, aki fogta magát, és űrtúrára küldte a bugyiját – egy másik felnőttfilmes azonban még ennél is távolabb merészkedik. Lexi Luna lehet ugyanis az első ember, aki a világűrben szexel – természetesen rögtön kamerák előtt.

A felnőtt tartalmakat gyártó Nafty nevű vállalat jelenleg mindent megtesz azért, hogy foglalhasson egy helyet Lunának Elon Musk SpaceX-programjába – írja a Daily Star. Ha ez összejön, a 32 éves sztár lenne az első pornós, aki a világűrben jár. Sőt, ha már fent van, minden bizonnyal forgat is egy kis korhatáros tartalmat – tervezik.

Lexi Luna egyébként kiváltképp alkalmas a feladatra, hiszen mielőtt vetkőzni kezdett, tanárnő volt, és csillagászatot is tanított.

– Most, hogy a magánűrutazás elérhető, részesei szeretnénk lenni ennek a történelmi pillanatnak – magyarázta a Nafty vezérigazgatója, hozzátéve: Luna a tökéletes választás erre az intergalaktikus kalandra, mert nagyon bevállalós és szenvedélyes.

Nos, könnyen lehet, hogy hiába szeretne Tom Cruise kalandfilmet forgatni a világűrben, az első űrkaland Lexi Lunához fog kötődni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.