Koronavírus-járvány: nyárra véget érhet a rémálom

Koronavírus-járvány: nyárra véget érhet a rémálom

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 13. 09:00
Egyre nagyobb azoknak a száma, akik fertőzés vagy oltás által, de sikeresen védettséget szereztek a koronavírus ellen. Ez a szám nyárra akár a 70 százalékot is elérheti, s ha ez megtörténik, az végre megálljt parancsol a járvány terjedésének.
Bors

Dr. Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora szerint, akár már négymillió magyar is áteshetett a koronavírus fertőzésen – derült ki egy beszélgetésből, a rektor és Marofka Ferenc az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóságának tisztviselője között. Optimista számítások alapján ez akár azt is jelenthetné, hogy a magyar lakosság 40 százaléka is átvészeléses védelmet szerzett a koronavírus ellen. Természetesen a valóság valószínűleg valamivel árnyaltabb, ám a jelenlegi adatok bizakodásra adnak okot.

Így működik az immunitás

Ha a koronavírus elleni immunitásról esik szó, mindenki az antitestekre gondol, pedig a szervezetben nem csak ez a védekezési mechanizmus működik.

A koronavírus elleni immunitás három szinten működik. Ezek közül a legismertebb az ellenanyagok vagy antitestek által biztosított immunitás. – Ezeknek a többsége a vérben illetve a szövetekben van. Ezek akadályozzák meg, hogy a vírus szétáradjon és betegséget alakítson ki a szervezetben – magyarázta Dr. Rusvai Miklós virológus professzor a Borsnak.

– A másik típusú immunitás a sejtes immunitás. A sejtes immunitás során

az immunsejtek elpusztítják a szervezetnek azokat a fertőzött sejtjeit, melyek gyakorlatilag vírusgyárrá változtak, ezzel elérik, hogy kevesebb vírus képződjön.

– A szervezet harmadik védekező rendszere a nyálkahártya immunitás. Ezt speciális ellenanyagok amelyek a nyállal, orrváladékkal termelődve tulajdonképpen már a nyálkahártyák felszínén megakadályozzák azt, hogy a szervezetbe kerüljön a vírus - sorolta a szakember és hozzátette, ez utóbbi csak a fertőzés által jöhet létre a szervezetben.

25 százalékos védettség?

A vakcina hatására csak a vérben lévő ellenanyagok által létrejött immunitás és a sejtes immunitás alakulhat ki, de ezek közül, egyszerű mérési módszerekkel csak az elsőt lehet vizsgálni.

– Ha mind a négymillió ember, aki a becslések alapján átesett a fertőzésen megszerezte volna mindhárom immunitást, az valóban negyven százalék lenne, azonban egyelőre csak az antitestes védelem bizonyítható. Az már köztudott, hogy a fertőzésen átesetteknek csak nagyjából 25 százalékában termelődik megfelelő szintű ellenanyag, így a legpesszimistább nézet szerint a fertőzésen átesettek 25 százaléka védett.

Természetesen nem kizárt, hogy a maradék 3 millió ember szerzett sejtes immunitást és nyálkahártyaimmunitást is, de ezt egyelőre a virológus szerint nem lehet bizonyítani.

Minden bizonnyal a valós adat valahol a két érték között lehet.

– Ha mondjuk a becsült négymillió átfertőzöttből kétmillió szerzett védettséget és hozzávesszük az átoltottakat is, nagyjából 25 százalékos lehet a lakosság védettsége, ami így sem alacsony érték. Bízom benne, hogy Merkely doktoréknak lesz lehetőségük, hogy megismételjék a tavaly tavaszi felmérésüket, hisz ez alapján biztosabb adatokra derül majd fény a védettség tekintetében.

Bőségesen lesz vakcina

Dr. Rusvai Miklós nagyon optimista. Úgy véli a járvány mindenképpen megáll a nyár folyamán.

Ha felgyorsulnak az oltások, ha nem, nyárra mindenképpen megáll a járvány terjedése. – Ha csepegtetve érkeznek a vakcinák, néhány héten belül újra felfuthat a járvány, ezzel viszont tovább nő a fertőzésen átesettek száma, amivel emelkedik a lakosság immunitása. Ez az immunizálódás nagyobb áldozatokkal járó módja, hiszen a járvány felfutásával több lesz a beteg és az elhunytak száma is nő.

Ha az oltások jó ütemben jönnek, akkor viszont széles körben lehet immunizálni a lakosságot, amivel szintén nő a védettséget megszerzők száma, de az egészségügy terhelésének fokozódása nélkül.

Rusvai Miklós szerint nagyjából a lakosság három százaléka szerzett eddig védettséget oltás útján.

Én abban bízom, hogy nyárra az országban a lakossága immunitása eléri a 70 százalékot és ezzel elérjük a nyájimmunitásnak azt a szintjét, ami már megállítja a járványt. Úgy gondolom, ekkor a maszk végre feleségessé válik– zárta a virológus, aki szerint ősszel már bőségesen lesz vakcina, így a rizikócsoportok újra megkaphatják az oltást. Hozzátette: ha olyan új mutánsok jelennek meg, amelyek ellen nem védenek a jelenlegi vakcinák más forgatókönyvvel kell számolni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.