Aktuális

Döntött a kormány: teljes lezárás Magyarországon

Bors

Létrehozva: 2021.03.04.

Ma is megtartották a Kormányinfót, melyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány friss döntéseiről számolt be.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője elmondta, hogy a mai napon két kormányülésről adnak tájékoztatást. A kormány a járványügyi helyzettel foglakozott.

A kormány úgy döntött, hogy az egyre súlyosabb járványhelyzet újabb szigorú korlátozásokat vezet be:

– az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig bezárják

– az üzleteket március 8-tól március 22-ig két hétre bezárják

Csak az élelmiszerboltok, patikák és benzinkutak lehetnek nyitva, illetve a magánegészségügyi szolgáltatások lehetnek nyitva. 

Kérik a munkáltatókat, ha lehet, akkor otthoni munkavégzés legyen.

Szigorítják a határátlépést, mindenhol kötelező a maszk használata.

A konditermeket is be kell zárni, de az igazolt sportolók rendezvényei zárt kapuk mögött megtarthatóak. A parkok nyitva lesznek.

Gulyás elmondta, hogy nemcsak szerdán, de a mai nap folyamán is ülésezik a kormány, így még nem minden döntésben tudnak tájékoztatást adni. Amiről nem született tájékoztatás, arról pénteken tesz bejelentést Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban.

A döntéseket a súlyosbodó járványhelyzettel indokolták. A fertőzöttek száma, a kórházba került betegek és a lélegeztetőgépen lévő betegek száma is folyamatosan nő, a reprodukciós ráta az egyik legnagyobb Magyarországon. Bár már harmadik helyen áll az ország az uniós átoltottságban, de még így is súlyos a járványhelyzet.

Gulyás Gergely elmondta, ha most nem zárnának, később lehetne újraindítani az országot.

A bértámogatást, és adókedvezméyneket mindenkire kiterjesztik, ahol be kell zárni. Az oktatásra vonatkozó szabályok a tavaszi szünet végig lesznek életben. Gulyás reméli, hogy az utolsó szakaszában vagyunk a járványnak.

A nyitás március 22-ével meg fog kezdődni, minden bizonnyal ütemezetten.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713530412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor