Keanu Reeves már megint iszonyú jófej volt

Keanu Reeves már megint iszonyú jófej volt

jófej
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 22. 16:30
Bors

A James Dator nevű férfi mozipénztárosként dolgozott a kétezres évek elején. Egyik szerda reggel ismerős arc állt be a mozipénztár elé — írja Twitterén.

- Nagyjából senki nem volt a moziban abban az időben. Rohadtul unatkoztam, mikor egy farmeres, bőrdzsekis illető, aki ráadásul lovaglósapkában volt, odasétált a jegypénztárhoz. Nagyjából 30 másodperc kellett hozzá, hogy realizáljam, Keanu Reeves az. Jegyet akart venni A pokolból című Johnny Depp-filmre. Kibaszottul bezsongtam, sztár-pillanat volt, és azt tettem, amit bármely más 16 éves tenne ilyen helyzetben: mondtam neki, hogy használhatja az én kedvezményemet, ami azt jelentette, alá kellett csak írnia egy papírt, nekem meg lett volna egy autogramom, ő pedig árkedvezménnyel ülhet be

Aztán Reeves visszautasította a kedvezményt, mondván nem dolgozik ott. Percekkel később azonban visszajött, és azt mondta:

- Rájöttem, hogy autogramot szerettél volna, szóval aláírtam neked ezt. - majd adott a srácnak egy blokkot a mozi büféjéből. Dator azt is látta, ahogy Reeves ezután a kukába dob egy tölcséres fagyit. Tehát Reeves csak azért vett magának fagylaltot a büfében, hogy az így kapott blokkot aláírhassa a fiúnak. Aranyember.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.