Jolika néni: Öngyilkos nagyapjától örökölte természetét a fiam - videó

Sokkoló részleteket mesélt hétfőn a Borsnak a Szilágyi család belső ügyei­ről a színész özvegye, Jolika. Az idős szobrászművész mindennap többször átgondolja, hogy mi vezethetett idáig.

– Péter kedves fiú, de gyenge az idegrendszere. Azon a napon is bekattant, nem lehet ezt másképp kifejezni – mesélte a Bors munkatársának az özvegy, majd így folytatta – Sokat gondolok arra, hogy miképp jutottunk idáig? Hogy meg lehetett volna előzni a bajt? Nem tudom. A fiamnak sok gondolat kavargott a fejében, zavart volt, és elborult az agya aznap. Borzasztóan sajnálom Pistát – terelte a szót a férjére, akiről a mai napig jelen időben beszél, mintha most is itt lenne vele.

– Szegény Pista, olyan jó ember. Csak jót érdemel. Képzelje, 1968-ban Egerben ismertem meg, egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak az állomáson. Alkotóházban voltam ott. Első pillantásra egymásba szerettünk, két hét múlva megkérte a kezemet, és én igent mondtam. 1968 óta vagyunk házasok. Van egy fiam, 70-ben született, van egy unokám, 17 éves, kint él Brüsszelben, jó dolga van. Rendes a pótpapája eritreai arab, rengeteget örökölt, úgyhogy el van látva a gyerek mindennel. Nem tudom, mikor találkozom vele legközelebb – mesélt az életéről Jolika.

Az özvegy a beszélgetés közben többször elhallgatott, gondolkodott kicsit, aztán témát váltott.

– Itt szeretnék maradni ebben a házban! – nézett körül – Jó hely ez, rendes környék, nagyon aranyosak a szomszédok ve­lem. Most már meg fogok élni. Pisti után kapni fogok özvegyi nyugdíjat, és képzelje, több mint 120 filmben játszott, azután kapni fogok jogdíjat is. Elég sok pénz, 54 ezer forintot. A 80 ezres nyugdíjamból 46 ezer forintot kapok, mert vonja a bank a többit. Jolikától azt is megkérdeztük, mikor beszélt utoljára a fiával.

– Mostanában nem. Jó helyen van, nem bántja senki. Egy barátja jár be hozzá, viszi neki a cigit és a kávét. Pszichológus kezeli – magyarázta a megtört asszony, majd meglepő következtetésre jutott:

– Lehet, hogy örökölte a fiam a családból ezt… 1946-ban Ózd mellett éltünk. Az apám öngyilkos lett, amikor én pici gyerek, mindössze négyéves voltam. Ő is hajlamos volt az erőszakra, de ezt csak elmesélésből tudom. Nem emlékszem rá. Kerestem a sírját, amikor már felnőtt voltam, de nem találtam meg soha. Csak egy régi fotóm van apámról. Jolika, bár nem szívesen beszél róla, lelkileg készül a pénteki napra, amikor utolsó útjára kíséri majd élete szerelmét, Szilágyi Istvánt.

– Ha megkérdezik, hogy vagyok, nem tudok rá válaszolni – mondta – A lelkem megvan. Nem vagyok se jól, se rosszul…Van altatóm, tudok aludni. Este hétkor beveszem, és reggel hétig alszom. A temetés nagyon rossz lesz, nehéz lesz… de túl kell esni ezen is. Aztán majd meglátjuk. Talán egyszer jobb lesz minden.