A 74 éves nő január 22-én az orvosához ment, amikor nyomni kezdett a mellkasa, zsibbadt a karja és olyan érzése volt, mintha kést vágtak volna a hátába. Autójával megállt egy kereszteződés után, számolt be róla a Blikk.
Ebben az állapotban arra nem tudott koncentrálni, hogy szabályosan parkoljon. Így amíg őt mentő vitte kórházba, a közterület-felügyelők 15 ezer forintra megbüntették, mert nem tartotta be az ötméteres távolságot a kereszteződés után.
Érthető, hogy megbüntettek, hiszen nem tudhatták, hogy mi történt. Ugyanakkor felháborítónak tartom, ahogyan beszéltek velem a közterületesek
– mondta a lapnak Katalin, akinek nem engedték el a büntetését.
– Először azt mondták, hogy vigyem be a zárójelentést és a háziorvostól egy igazolást, illetve írjak egy kérvényt. Amikor ez meglett, kioktattak, hogy márpedig ezt a büntetést ki kell perkálni. Ezután a férfi – mint kiderült, ő tette az autómra a büntetést – feletteséhez fordultam. Azt kértem, hogy vizsgálják ki az ügyet és együtt hallgassuk vissza a hangfelvételt is, de ez sem történt meg – tette hozzá az asszony.
A lap megkeresére az ügyben az illetékes, VI. kerületi Terézváros Önkormányzat Közterület-felügyelet sajtófőnökét Gerencsér Máriát, aki azt közölte: a méltányosságot a rendőrség ítélheti meg, jogszabály alapján, a közterület-felügyelet munkatársai nem mérlegelhetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.