9 hónapja kínozzák a koronavírus-szövődmények Hajnalkát, aki csodával határos módon épült fel a COVID-ból

9 hónapja kínozzák a koronavírus-szövődmények Hajnalkát, aki csodával határos módon épült fel a COVID-ból

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 05. 17:45
Nagy Gergelyné Hajnalka 68 napot volt lélegeztetőgépen, de még most, kilenc hónap után is küzd a betegség szövődményeivel. A tatai nővér börtönként él meg minden egyes percet, amit a koronavírus miatt nem szentelhet hivatásának.
Bors

Hajnalka számos fájdalmas koronavírus-szövődménnyel néz szembe, miután megjárta a poklok poklát, és 105 nap után úgy tűnt, legyőzte a koronavírus-fertőzést.

Még mindig nagyon erősen fáj a hátam, a mellkasom, de nem akarok már több fájdalomcsillapítót, igyekszem anélkül elviselni.Zsibbad mindkét lábam és a jobb kezem is. A lábfejek még nem mozognak, kell hozzá a lábfejemelő. A kezemen, a körmökön még megvan a feketeség, érzékeny, és nem tudom behajlítani az ujjaimat – sorolta szövődményeit Hajnalka a szeretlekmagyarorszag.hu portálnak.

– A bőröm teljesen levedlett, pörgött le rólam mindenhonnan. Voltak kiütéseim, azok mostanra halványodtak, de még mindig rajtam vannak – folytatta a felsorolást a nővér, akinek jelenleg 50 százalékos a tüdőkapacitása. Jól működő lábak és kéz nélkül, gyenge tüdővel semmi esélye arra, hogy újra betegeken segíthessen.

– Belémköltözött a covid, a panaszok azt mutatják, aktívan bennem van. Nem értem, miért kerültem ebbe a börtönbe – fogalmazott Hajnalka, aki a koronavírusnak egyetlenegy dolgot bocsát meg.

– Cukorbetegként sosem akartam napi 4-5-ször szúrni magam.

miután magamhoz tértem a fertőzés után, kiderült, nincs többé szükségem szúrásra, egyre sem. Hogy miért, arra nincs magyarázat – mesélte a tatai nővér.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.