Aktuális

Hogyan lehetséges? Egy hétig gyorskaján élt, a végén mégis leadott a súlyából

Bors

Létrehozva: 2019.11.21.

A Super Size Me című dokumentumfilm 2004-es megjelenése után emberek ezrei változtattak gyorséttermi szokásain, sőt, oktató jelleggel több iskolában is levetítették a filmet. A sztori egy kísérletet mutat be, miszerint egy Morgan Spurlock nevű férfi 30 napon keresztül kizárólag a McDonald's-ban kapható ételeket fogyasztja. Mindennap megevett három menüt, aminek következtében radikálisan megnövekedett a testsúlya, illetve egészségügyi állapota is veszélybe került.

A film nyomán egy Mike Jeavons nevű angol férfi hasonló kísérletet tett, ám ezúttal a kedvenc ételét is forgalmazó KFC-ben étkezett egy teljes héten át.

Jeavons egy hétig a gyorsétteremben kapható rántott csirkerészeket fogyasztotta sült burgonyával: ennek ellenére a napi bevitele átlagosan 2000 kalória volt. A hét nap letelte után a férfi mérlegre állt, és meglepetten fogadta a közel egy kilós súlyveszteséget. Jeavons azonban nem csak súlycsökkenésen esett át.

A furcsa diéta következtében a férfi sóbevitele 150%-ra emelkedett, a zsírbevitele pedig 250%-ra kúszott fel.

– Imádom a KFC-ben kapható ételeket, ki akartam próbálni, hogy fogom-e még szeretni, ha egy hétig csak azt eszem. A hét nap letelte után folyamatos szomjúságérzetem volt, és a fejem is sokszor fájt. Sőt, hiányozni kezdett a KFC – magyarázta Jeavons.

– Tök jó volt ezt a sok szörnyű ételt elfogyasztani, minden nap vártam, hogy ehessek belőle. Azt gondolom, hogy alkalmanként nagyszerű megajándékozni magunkat a gyorskajával, de nem javaslom, hogy a napi étkezés része legyen. Élveztem ezt az egy hetet, de soha többé nem csinálnám újra – nyugtázta tapasztalatait a férfi.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143908_auto_resized.jpg
origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541210
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541210
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot