Aktuális

Hétköznapi hős: A vírusjárvány idején is csak a segítésen jár Julcsi esze

H. N. Zs.

Létrehozva: 2020.04.12.

Fülöp Julcsi egy csupaszív fiatal nő, aki a koronavírus-járványtól sem riad vissza. Ha valaki támogatásra szorul, azonnal akcióba lendül.

Julcsiék minden áldott nap átjárnak Debrecenből egy hajdú-bihari tanyára, hogy megetessék a család kutyáját.

– Amikor Gomit etettük, mindig odaszaladt egy ikerpár beszélgetni. Nézték a kisfiam rollerét nagy szemekkel, és meséltek. Hamar rájöttem, hogy ez a család segítségre szorul – meséli Julcsi a kezdetekről. Kiderült, a gyerekeket egyedül neveli az édes­anyjuk, és na­gyon komoly anyagi gondokkal küszködnek. – Először segítettem nekik mosógépet szerezni, majd megszerveztem az első gyűjtést, amiből élelmiszert vettem, meg amire még szükség volt.

Julcsi később egy iskolát karolt fel, ahol autista gyerekekkel foglalkoznak.

– Gyűjtöttem az iskolának játszótérre, kerítésre, sőt a faültetésben is részt vettem, hogy legyen egy kis árnyék a gyerekeknek. Most már három éve a Mikulás-csomagokat is én készítem mind a negyven kicsinek.

Azt meséli, sok az egyedül élő idős a településen, így most a járvány idején is nagy szükség van rá.

– Most job­ban oda kell figyelni a higiéniára, de természetesen ez nem lehet akadály. Az időseknek kesztyűben viszem az adományt, csak bekiáltok, hogy jöjjenek ki érte, és már ott sem vagyok. De nemrég egy másik négygyermekes anyukának is gyűjtést szerveztem, nekik sincs mosógépük, szegénykém kézzel mos – fűzi tovább a szót Julcsi.

Ám nemcsak adományokkal segít, hanem amire épp szükség van.

– Az egyik anyukának nagyon kellett volna élesztő, de helyben nincs bolt. Debrecenig kell menni, hogy vásárolni tudjon az ember. Szaladtam azonnal, és szereztem neki. De a férjem és Marcell kisfiam is lelkesen segít mindig – büszkélkedik. Julcsi tiszta lelkét és jószívét származásának és sorsának köszöni. – A kilencvenes évek környékén szöktünk át a határon Erdélyből. Semmink sem volt. Nekünk olyan sokat segítettek, hogy azt valahogy muszáj viszonoznom. Sosem szégyelltem, hogy gyakran éheztem gyerekkoromban. Ma pedig büszke vagyok rá, hogy van tisztességes munkám és családom, pedig én is megjártam a poklot.

Saját benzinköltségén járja a falvakat, sőt olyan is előfordult, hogy pluszmunkát vállalt, hogy az árából csokit vegyen az autista gyerekeknek.

– Rengeteg időt töltök ezzel, emiatt már sokszor fel akartam adni. De nem lehet! Nem tudnék nyugodtan aludni azzal a tudattal, hogy azt a sok embert cserben hagytam.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713606013
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713606013
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713606013
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713606013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713606013
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban