Pontban két évvel ezelőtt, 2019. május 29-én végzetes balesetet szenvedett a Hableány hajó a Margit hídnál. A tragikus eseménysor 28 ember életét követelte. Máig nehéz szívvel gondolunk arra az estére, és azt azt követő számtalan napra.
Noha a Hableány áldozatainak tiszteletére készült emlékművet majd csak hétfőn adják át, de a TEK főigazgatója, Hajdu János néhány kollégája kíséretében már szombaton tiszteletét tette a helyszínen, hogy elhelyezzen egy koszorút az elhunytakra emlékezvén.
Az Ökumenikus Egyház is megemlékezést tartott. Tóth Mihály lelkész vezette a megemlékező szertartást és mondott gyászbeszédet, majd 28 harangütéssel emlékeztek a tragédia során elhunyt magyar hajósokra és a dél-koreai áldozatokra. A résztvevők vízre helyezték koszorújukat és a fehér rózsákat dobtak a Dunába.
Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Hajózási Társaság szóvivője az MTI-nek elmondta: hagyományt kívánnak teremteni a megemlékezésből és minden évben megtartják azt a baleset évfordulóján.
A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött és maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
A szállodahajó 65 éves ukrán kapitányát az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. Az ügyben tavaly márciusban előkészítő tárgyalást tartottak, amelyen a vádlott közölte, nem mond le a tárgyalás jogáról. A büntetőper jelenleg is folyamatban van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.