A szlovákiai Ógyalla polgármesterét, Basternák Lászlót még 2010. július 9-én este lőtték agyon a saját háza előtt. A nyomozás kiderítette, hogy Štefan Kaluz lőtte le, akit ezért jogerősen 25 év börtönre ítéltek. Előtte már többször is a politikus életére törtek: egyszer rálőttek, míg legközelebb megpróbálták felrobbantani.
A gyilkosságnak most három további, fő gyanúsítottja is van: Roman Ostružlíkot a gyilkosság megrendelésével, Alena Zsuzsovát közvetítéssel és Vladimír Mosnárt a gyilkosság végrehajtásának megszervezésével vádolják - írta a Paraméter.
Hármukban egy közös vonást máris talált a bíróság: mind ugyanahhoz a jósnőhöz, a magyar kártyavetőhöz, H. Rózsikához jártak, így nem csoda, ha az ügy egyik fontos tanúja maga a jövendőmondó volt.
Az asszony elismerte: mind a hárman látogatták őt, és hol az üzleti sikereikről érdeklődtek, hol pedig gyertyás védőcsomagot rendeltek tőle, sőt, az asszonyt még a meggyilkolt polgármester felesége, Ildikó is felkereste, miután megölték a férjét. Ő afelől érdeklődött, hogy elfogják-e a férfi gyilkosát:
– Azt válaszoltam, hogy erre nyolc év múlva kerül csak sor – mondta a tanúk padján ülő jós. Arra a kérdésre, miszerint bármely gyanúsított beszélt-e neki a gyilkosságról, határozott nemmel felelt:
Semmit nem tudok a polgármester meggyilkolásáról, arról senki sem beszélt nekem. Ha tudnék valamit, már nem élnék
– mondta lesütött szemmel a jós.
A közvetítéssel vádolt Alena is ellátogatott hozzá a merénylet után:
– Alena nagyon kedves volt, mindenkinek segíteni akart – állította Rózsika, és hozzátette: a férfi azt is megkérdezte tőle, mit tanácsol, elmenjen-e a polgármester özvegyéhez, hogy megvigasztalja a gyászoló nőt.
Ha bármelyikükről is kiderül, hogy közük volt a gyilkossághoz, 25 évtől életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.