Folyamatosan potyogtak le a férfi lábujjai, felesége inkább másik ágyba költözött, mint hogy orvost hívott volna hozzá

Folyamatosan potyogtak le a férfi lábujjai, felesége inkább másik ágyba költözött, mint hogy orvost hívott volna hozzá

vérmérgezés
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 21. 19:30
A walesi férfi saját maga próbálta meg kezelni a sérülését, és még akkor sem ment orvoshoz, amikor végtagjai teljesen elfeketedtek, ujjai pedig leváltak lábáról.
Bors

Simon Charlesworth lábujjai először fürdés közben kezdtek el lepotyogni a lábfejéről 2018-ban. A 61 éves férfi azonban – érthetetlen módon – nem fordult rögtön orvoshoz, kórházba is csak akkor került, amikor már nagyon nagy volt a baj.

Orvos helyett házilag próbálta kezelni sérülését

– A feleségen nem akart velem egy ágyban aludni, mert azt mondta, hogy nem szeretne arra ébredni, hogy a lábujjaim szanaszét vannak az ágyban – kezdte a férfi bizarr történetét. 

Charlesworth elárulta, hogy nem sokkal korábban megsérült, és ugyan minden nap kezelgette sebét, az nem gyógyult. Néhány lábujjperce akkor vált el testétől, amikor fertőtlenítővel kenegette,  de volt, ami mikor a zokniját levette, illetve zuhanyzás közben. 

este még megvoltak

– Valójában egyáltalán nem fájt, amikor leestek, szinte meg sem érzetem. Csak az volt a fura, hogy reggel amikor öltözködtem biztos voltam abban, hogy lefekvéskor az a lábujjam még megvolt.

A férit végül életveszélyes állapotban vitték kórházba ahol kiderült, hogy szepszis támadta meg a szervezetét, amitől már annyira leromlott az állapota, hogy orvosainak nem volt más választása, mint mesterséges kómába altatni Charlesworth-ot.

Ez is érdekelheti!

Kísértetvadászatra indultak a fiatalok, de sokkal rettenetesebb dologra bukkantak egy használaton kívüli fagyasztóban – 18+

Bosszúból halottnak nyilváníttatta volt alkalmazottja, azóta se tudja bebizonyítani, hogy életben van

A férfi életét végül sikerült megmenteni, és csodával határos módon a lábát sem kellett amputálni, csupán az elfeketedett lábujjait távolították el. 

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.