Mindent elvett tőle a sors: Két kisgyermeke után férjét is eltemette a szívbeteg Éva

Természetes, hogy nem élünk egyformán: van, akinek sokat, másnak indokolatlanul keveset ad az élet. Megint mástól mindent elvesz, és van, akinek ki sem kell mondania, mit szeretne, máris az ölébe hullik.

Kiss Évától olyan sokat vett el a sors, amit más még adományként sem tudna elviselni. A családanya pár év leforgása alatt vesztette el két gyermekét, anyósát és szeretett férjét, jelenleg pedig a jelzáloghitel fenyegető réme is a feje felett lebeg.

Az első tragédia

Évát először 2004-ben tette próbára a sors, amikor fiatalasszonyként elsőszülött fiát kellett eltemetnie.

– Dusánt az orvostól hoztam haza 2004-ben, amikor egy a mobiltelefonját nyomkodó sofőr belénk rohant. Az alig ötéves kisfiam mögöttem ült. Ahogy kitört az ülésem, a saját térdével bevágta a halántékát. A helyszínen beállt az agyhalál, másnap pedig megállt a szíve – csuklott el Éva hangja.

Törékeny boldogság

A házaspár mindenképpen szeretett volna még gyermeket, ezért némi vigaszként élték meg, amikor a kis Odett, és később Iringó is megszületett. A szülők házat vásároltak hitelből, a két szülő bútorkészítéssel és kárpitozással foglalkozott, nem éltek nagy lábon, de jól megvoltak. A boldogság azonban ezúttal sem tartott sokáig.

– Kiderült, hogy Odett szervezetét meg­támadta egy ritka da­ga­natos elváltozás. Hiába tettünk meg mindent érte, a betegség győzött. Három és fél évesen halt meg – emlékezett vissza a szörnyűségre a gyászoló nő.

Iringó, a legkisebb akkor mindössze 1,5 éves volt, ezért a nővérére sem emlékszik.

A testét is elérte

Éva lelki megpróbáltatásait testiek követték. A húsz éve magas vérnyomással küzdő Éva hat éve agyvérzést is kapott.

– Az agyvérzés után tolószékbe kerültem. Onnan kezdtem újra az életet, de autót azóta sem vezetek – mondta a családanya, akinek férje, Sándor volt a legnagyobb támasza, ám a sors még azt sem engedte meg neki, hogy legyen valaki az életében, akinek a vállán kisírhatja magát: őt is elvette, ahogy Éva anyósát is.

A nagyi is elment

A család az év elején még együtt lakott a nagymamával, ám őt váratlanul elragadta egy súlyos betegség. Egy csütörtöki na­pon te­mették, majd eljött a péntek reggel. Az anya még az ágyban feküdt, ugyanis sztrókja óta nehezen alszik, amikor az öl­tözni készülő férje hirtelen rosszul lett.

– Sándor összerogyott a nappaliban, és a lányunkat kérte meg, hogy segítsen neki felülni a kanapéra. Iringó vitt neki egy pohár vizet, aztán próbálták megmérni a férjem vérnyomását. Sanyi még hördült egyet, a következő pillanatban pedig Iringó sikítására ébredtem. A kezei közt halt meg az édesapja. Ő beszélt vele utoljára. Embólia végzett vele – emlékezett vissza Éva.

A kétségbeesett család hiába hívta a mentőt, Sándoron már nem lehetett segíteni. Ép ésszel felfoghatatlan, ami a családdal történt, és ami után most Éva egyedül próbál meghitt és boldog gyermekkort bizto­sítani lányának úgy, hogy az ingatlanvásárlásból származó hitel miatt még 4,6 millió forintot kell visszafizetnie. Éva az agyvérzés óta nem tudja a kezét tökéletesen használni, így korlá­to­zottak a lehetőségei. Többek kö­zött párnálat és puffhuzatokat varr, amelyeket a vevők tölt­hetnek meg tetszőleges anyaggal, például papírral vagy hasz­nált ru­hákkal. A szívével is vannak problémák, februárban szívkatéterezésen esett át, de jövőre egy nagy műtét is vár rá.

Mindenre figyelnek

Az anyuka a körülmények ellenére is tényleg mindent megtesz kislányáért, mégis, Éva és Iringó egymás anyukájává vált a történtek hatására.

– A lányom méri a vérnyomásomat. Egy hetedikes gyerek normál esetben lázad a szülei ellen, ő viszont azt figyeli, hogy bevettem-e a gyógyszereimet, illetve ittam-e elég vizet. Szerencsém van, hogy Isten egy ilyen gyerekkel ajándékozott meg – mondta a családanya, aki bevallotta, nem sûrûn látott ennyi örömöt sem az éle­tében.
A kisfiam halála után az öngyilkosság gondolata járt a fejemben. Akkor még jártak felénk a vonatok. A vasútnak van egy olyan szakasza, ahol egy kiserdő mögül kibukkan. Ott esélye nem lett volna mozdonyvezetőnek észrevennie. Amikor ezeken gondolkodtam, az ju­tott eszembe, hogy magamon kívül öt ember életét tenném tönkre: az édesanyámét, a nővéremét, a keresztlányomét, a mamámét és a férjemét. És egy ártatlan ember életét sem szerettem volna kettétörni azzal, hogy ő gázoljon el. Tulajdonképpen akkor fordultam Isten felé. Nem adhatom fel, mert még rengeteg feladatom van a Földön. Szeretném megérni az unokáim születését is. Vannak nehéz napjaim, de mindent meg kell tennem. Nincs más választásom. A kisfiunk a temetőben nyugszik, mert akkor még nem tudtuk, hogy lehetőség van a hamvak hazahozatalára. A többiek itt vannak velünk, a dolgozószobámban egy gyönyörű szekrény tetején. A bal oldalon a férjem, a jobb oldalon a lányom nyugszik. A közelségük erőt ad.