Aktuális

Fekete Dávid miatt kerültek utcára: kisgyermekes családot tett tönkre

Bors

Létrehozva: 2021.04.14.

Az énekes egy újabb áldozata szólalt meg. Imre terhes feleségével és kétéves kisgyerekével került az utcára.

Hatalmas vihart kavart a napokban az a hír, miszerint az egykori megasztáros, Fekete Dávid több embert is nagy összeggel megkárosított. Az egyik károsult, Imre elmondta, hogy százhúsz millió forintja és az otthona bánta azt, hogy hitt az egykori Megasztárosnak.

„Annyi kárt okozott a vállalkozásomban ez az ember, hogy el kellett adnunk az otthonunkat. Először egy beetetésnek lettem az áldozata, kialakította a bizalmi kapcsolatot, majd úgy kért el tőlem autókat és pénzeket, hogy tudta jól, hogy neki több száz milliós tartozása van. Ő már akkor tudta, hogy ezekből fogja a saját tartozásait fedezni és betömködni” – kezdte mesélni a történetét Imre, aki hét hónapos várandós feleségével és kétéves gyermekükkel került az utcára.

„Leírhatatlan fájdalmat érzek, óriási veszteségek ezek. Amikor megismertem Dávidot, körülbelül két évvel ezelőtt, akkor az autókereskedésemben rengeteg nagyon jónak tűnő üzletet hozott. Körülbelül tizenöt-húsz ügyet, ami alapján én megbíztam benne, mert azt hittem, hogy tényleg zseni és ehhez ért. Mindezek után rábíztam még több autót és pénzeket, amiket akkor láttam utoljára” – mesélte szomorúan, majd hozzátette, hogy egy hónapon belül kell kiköltözniük az otthonukból, amit hosszú évek alatt, rengeteg munkával építettek fel.

„Gyakorlatilag elölről kell kezdenünk az életünket. Nincs hová mennünk, ezért édesanyámhoz költözünk, egyelőre oda fog születni a baba hamarosan. Újra talpra kell állnom és fel kell építenem az életemet" – mondta a Blikknek megtörve Imre, aki hiába próbálja elérni Fekete Dávidot, nem veszi fel neki a telefont, emiatt esélytelennek érzi azt is, hogy a pénzét bármikor is viszont láthatja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659619
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei