Facebookon élőzte, ahogy piál vezetés közben – percekkel később három ember halálát okozta – drámai felvétel

Facebookon élőzte, ahogy piál vezetés közben – percekkel később három ember halálát okozta – drámai felvétel

részeg
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 28. 20:00
Nehezen tagadhatná le, hogy vezetés közben piálva okozott halálos balesetet – a végzetes pillanat előtt nem sokkal ugyanis még a közösségi oldalán élőzött.
Bors

Halálos közlekedési balesetet okozott egy sofőr Texasban vasárnap reggel. A 47 éves Camilo Morejon ráadásul nem egészen tíz perccel korábban még a Facebookon élőzött. A felvételen tisztán látszik, amint egy üveg sört ad körbe a kocsiban ülő társaság: a sofőr Morejon, a férfi anyósülésen utazó barátnője, valamint két utasuk.

Morejon nem sokkal a felvétel kikerülése után (a térfigyelő kamerák tanúsága szerint) felgyorsított, majd egy kisteherautóba csapódott. Utasai mind életüket vesztették. Őt és a másik jármű sofőrjét rendkívül súlyos sérülésekkel szállították kórházba. 

A részegen vezető Camilo Morejonnak jelenleg három ember haláláért kell felelnie, de ez még változhat, ha a kisteherautó élet-halál közt lebegő sofőrét nem sikerül az orvosoknak megmenteniük. Jelenlegi állás szerint akár 80 évet is kaphat – írja a Click 2 Houston oldala.

Többek szerint egyébként a lehető legtöbb embernek látnia kellene a felvételt, akor talán kevesebb lenne az alkoholos befolyásoltság alatt okozott baleset.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.