Aktuális

Ezt a kislányt ölte meg a szombathelyi trafikrabló

L. B., D. P.

Létrehozva: 2018.12.01.

Megölt egy 11 éves kislányt, halálra ítélték, aztán kegyelemben részesült, és hiába gyűlt össze ötezer aláírás kivégzéséért, 2008-ban visszatért a társadalomba K. Aladár. Másfél hete arcon lőtte egy szombathelyi trafik eladónőjét.

„Egy csillaggal több ragyog az égen.” E rövidke felirat és az itt nyugvó kislány neve olvasható a sírkövön: Anitánk. 1988-ban országos felháborodást váltott ki a Lenti határában elkövetett gyermekgyilkosság, az akkor 21 éves sorkatona, K. Aladár szexuális szándékkal támadt a 11 esztendős lányra, berángatta a bozótosba, majd megfojtotta, testét brutális taposásokkal valósággal szétzúzta. Mint arról a 112press.hu elsőként beszámolt: a férfit kötél általi halálra ítélték, később ezt életfogytiglani fegyházbüntetésre – ez az akkori törvények szerint 20 évet jelent – módosították.

A korabeli újságcikkek szerint a döntést óriási felháborodás kísérte, több, mint ötezer aláírás gyűlt össze, amelyben K. Aladár kivégzését követelték. A férfi végül lehúzta a két évtizedet a Csillagban, és 2008-ban szabadult. A mostani trafikrablás fényében hátborzongató az utolsó halálraítélttel kapcsolatban adott korábbi igazságügyi szakértői vélemény: „önző, a társadalmi normákat semmibevevő, agresszív hajlamú ember, akinél nem kizárt a bűnismétlés veszélye sem”.

Azt tanácsolták a zsaruk: ne nézzék meg a holttestet

A 11 éves korában megölt Anita szülei tegnap otthonukban fogadták a Bors munkatársait. Elköltöztek korábbi lakhelyükről, szabadulni akartak a múlttól. Lapunktól értesültek arról is, hogy kislányuk gyilkosa ismét egy súlyos bűncselekményt követett el.
– Amióta lecsukták, nem tudtunk róla semmit. Felháborító, hogy szabadulhatott, jobb lett volna, ha végrehajtják az eredeti büntetést – komorodott el az édesapa hangja.

Soha többé nem szabadulhat?

Az úgynevezett „három csapás” törvénye alapján könnyen elképzelhető, hogy K. Aladár már soha többé nem szabadulhat. A törvény a többszörös visszaeső erőszakos bűnözőket sújtó büntetések felső határát a kétszeresére emelte, ha pedig a megduplázott büntetési tétel meghaladja a 20 évet, akkor életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.

Márpedig okkal feltételezhető, hogy a trafikrabló ebbe a kategóriába esik. Ugyanis a Bors információi szerint a trafikrablás idején is börtönben kellett volna ülnie egy korábbi bűncselekményért.
– A Szombathelyi Nyomozó Ügyészség nem kezdeményezte a férfi letartóztatását, ugyanis más ügyben már korábban a jogerős szabadságvesztését rendelték el. Ennek a végrehajtásának érdekében pedig a Szombathelyi bv. intézetbe szállították – közölte a Borssal A Vas Megyei Főügyészség szóvivője.

– Még elbúcsúzni sem tudtunk rendesen szegénytől, a rendőrök nem engedték, hogy megnézzük a kis testét. Azt mondták, jobb, ha nem látjuk. Harminc év távlatából is olyan, mintha csak tegnap történt volna – emlékezett vissza könnyeivel küszködve az édesanya.

Összefüggésbe hozták Bándy Kata megölésével

A gyászoló szülők az összes korabeli újságcikket félretették. Megmutatták a Borsnak a kislányukról készült utolsó fényképfelvételt is, amely a halála előtti hónapban készült a bérmálkozásán. Anitának van egy bátyja és egy húga is. A lány egy évvel a gyilkosság után született.

– Most, ugye mindenki életben maradt? – ez volt az első kérdése hozzánk a lánytestvérnek. – Úgy tudom, hogy a szabadulása után volt pécsi kötődése, 2012-ben még arról is beszéltek, hogy köze lehet Bándy Kata eltűnéséhez – mondta a testvér, és az interneten utánanézve valóban találni olyan hozzászólásokat, amelyek feltételezik, hogy a rendőrségi pszichológusnő munkája révén ismerhette K. Aladárt.

A börtönben vette feleségül a rablónőt 

Bár Aladár megmenekült az akasztófától, a Népszava újságírójának 1989-ben azt nyilatkozta: jobb lett volna, ha felakasztják, mint hogy húsz évet üljön. Később azonban megbékélt a sorsával, papnak készült a börtönben, s rendszeresen forgatta a bibliát. Sőt a rácsok mögött még házasságot is kötött egy nővel, aki rablásért ült. A halálra ítélt férfi édesanyja teljesen belebetegedett fia tettébe, a gyilkosság utáni években életét is vesztette.

Mára az egyetlen élő rokona a bátyja, aki szintén azon a környéken lakik. Nem kívánt nyilatkozni lapunknak, de annyit elmondott, hogy a testvérével két hónapja beszélt utoljára, a rendőrök pedig két napja értesítették a trafikrablásról. Ismeretes: K. Aladár november 20-án kirabolt egy dohányboltot. Az eladónőt megverte és egy gázfegyverrel arcon lőtte. Szerdán a Terrorelhárítási Központ kommandója fogta el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715053510
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194073_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195148_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715053510
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193382_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715053510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715053510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?