Aktuális

Ez a halálos baktérium leselkedik ránk a vízben

Bors

Létrehozva: 2014.09.01.

A legkisebb seben keresztül is bemászik a tengerben élő baktérium. Ha nem ismerik fel időben, halált okozhat.

Az orvosok csak úgy emlegetik: a karibi átok. A gyilkos Vibrio vulnificus baktérium ugyanis elsősorban meleg trópusi vizekben tenyészik, de újabban már a Keleti-tengerben is jelen van. És veszélyt jelent a fürdőzőkre: a bőrökün lévő esetleges sérüléseken keresztül „beeszik magukat” az emberi szervezetbe.

Idén eddig hatan betegedtek meg Németországban a hatóságok közlése szerint vibrió-fertőzésben – írja a Bild. Valamennyien a Keleti-tengernél pihentek. Közülük egy meg is halt, egy 73 éves férfinek pedig nagy valószínűséggel amputálni kell az egyik lábát. Az Ostsee Zeitungban megjelent cikk szerint a hazaúton vette észre, hogy a lába hirtelen bekékült. Aztán három hétig kómában feküdt a nyugdíjas, aki akkor fertőzödött meg, amikor egy, a lábán keletkezett aprócska sebre fittyet hányva a vízbe ment.

Az álnok kis kórokozó olyan körülmények közt kezd elszaporodni, amik épp a nyaralóknak is a legideálisabbak: 20 foknál melegebb, csendes és alacsony sótartalmú vízben. És – mint brit kutatók kiderítették – a Keleti-tenger hétszer gyorsabban melegszik, mint más tengerek. Vagyis egycsapásra elszaporodhatnak a bacik, amik miatt a német partszakasz a legveszélyesebbek közé tartozik. (Tízes skálán 10-es.)

Szakorvosok szerint a legkisebb bőrsérülés is elég lehet a lábon, hogy azon keresztül behatoljanak a baktériumok a testbe, és nagyon gyorsan „bezabálják magukat” a húsba, az izomzatba. Majd vérmérgezést idéznek elő. A tünetek: piros, feldagadt láb, kis vérhólyagok. Ha elég korán felismerik a fertőzést, antibiotikummal kezelik, és mindössze 5 és 10 százalék között van a halálozási esély. De ha csak két-három nap után, akkor már 23 százalékra emelkedik.

A statisztikák szerint minden negyedik fertőzött életét veszti, ez pontosan megegyezik a férfi tüdőrákosok halálozási arányával. Egyébként ez esetben is kevésbé veszélyeztetettek a nők, mert az ösztrogén hormon védő hatást fejt ki.

Amúgy másképp is meg lehet fertőződni a vibró baktériummal: tengeri állatok, különösen osztriga fogyasztásával. Ilyenkor elhal a bél egy szakasza, a betegeket görcsök, hasmenés, émelygés, láz kínozza. De a vízben megfertőződés esélye hússzor nagyobb.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713471910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713471910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713471910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713471910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze